TARTALOM

 VISSZA

 


Palotából múzeum




 

Interjú dr. Szarvas Zsuzsannaval, a Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatójával, a múzeum felújítása és fejlesztése kapcsán.

Mi volt a célja a "Palotából látogatóbarát" című projektnek?

A látogatóterek korszerűsítése, új terek kialakítása, az épület eredeti térszerkezeti elemeinek visszaállítása, látogatói információs rendszer bővítése. Egy ilyen reprezentatív, nem az építéskor neki szánt funkcióban használt épületben fontos feladat, ugyanakkor nagy kihívás is az eredeti terek megtartása a múzeumi funkciók kiszolgálása mellett.


Mikor volt az utolsó korszerűsítés az épületben? És mi történt most?

- A jelentős átalakításokat a Nemzeti Galéria hajtotta végre az épületen, akkor sok helyen belenyúltak az eredeti épületszerkezetbe, igyekeztek megfelelő kiállítótereket és munkaszobákat létrehozni. A Néprajzi Múzeum 1973-ban költözött az egykori Igazságügyi Palota északi szárnyába, a Nemzeti Galériától örökölt múzeumi térbe. A legnagyobb problémát a raktárak elhelyezése jelentette, ezen a téren igyekeztünk kisebb nagyobb korszerűsítéseket végrehajtani.

Az elmúlt negyven évben a korszerű múzeumi szolgáltatások hiánya egyre feltűnőbbé, kényelmetlenebbé vált, a látogatók fogadását szolgáló terek látványa is elavult. Ugyanakkor megfogalmazódott az igény, hogy az épület nagyszabású elő- és „folyosócsarnokát” szabadítsuk meg a múzeumi kiszolgáló-funkcióktól, és ismét eredeti szépségében mutathassuk meg.

Vízer Balázs tervei alapján egyszerű, funkcionális megfogalmazású terek jöttek létre, melyekben csak egy-egy finom, apró részlet utal a nagyszabású, reprezentatív műemlék hatására.


(ünnepség összefoglaló videó)


Az építkezés egyik legnagyobb nyertese a múzeumpedagógiai műhely, melynek napfényes, modern bútorokkal berendezett foglalkoztató-terme a gyerekek számára is vonzó múzeumi környezetet kínál. A mozgássérült, kerekesszékkel érkező látogatók végre akadálymentesen érhetik el az épület valamennyi szolgáltatását.


A látogatóbarát múzeum megvalósításához milyen új médiumokat használtak fel?

A múzeumban folyó munkáról, a gyűjteményekről és az aktualitásokról egyaránt tájékoztatást nyújtanak az épület csomópontjain újonnan elhelyezett képernyők: kilenc nagyméretű kivetítő, három információs terminál, egy számítógépes munkaállomás.


(a megújult előtér)

Előzőkön a múzeum anyagáról, aktuális programjairól, hátteréről adunk előre megszerkesztett tartalmakat, valamint a múzeum aktuális kiállításairól, programjairól, rendezvényeiről, foglalkozásairól kapnak kétnyelvű (magyar és angol) információkat a látogatók, segítséget a térbeli és időbeli tájékozódásban. Az egyik lépcsőházban kialakított hangfolyosón hallható a múzeum hangarchívumából válogatott anyag, mely a múzeum témájának megfelelő hangeffektusokból, hangdokumentumokból, zenei felvételekből áll.


A projekt segítségével hogyan változott meg az épületben való tájékozódás lehetősége?
Az eligazodást egységes, a múzeum grafikai arculatához illeszkedő irányítótáblák segítik. A látogatók kényelmét szolgálja a korlátlan internet-hozzáférés is.


Köszönjük az interjút!


Forrás: Néprajzi Múzeum, eLitMed.hu



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Palotából múzeum