TARTALOM

 VISSZA

 


Professzionális fejlesztés Debrecenben


MTI

 


A debreceni pólusprogram keretében befejeződtek a helyi orvoscentrum 11,8 milliárd forintos beruházásának építési munkálatai - mondta el Paragh György, a centrum elnöke, , miután átadták a patológiai és az igazságügyi intézetek megújult épülettömbjét.

A 2009 óta tartó beruházássorozat most elkészült hetedik projektje 613 millió forint nettó kivitelezési költséggel valósult meg; a százéves épületben korszerű bonctermeket alakítottak ki - jegyezte meg a professzor.
Hozzátette: a beruházás eredményeként korszerűbbé és hatékonyabbá válnak a szövettani, a citológiai és a molekuláris vizsgálatok, és megvalósul a minőségbiztosítás is.
A szerkezetileg és technikailag egy komplexumba összevont két intézet működését több vonatkozásban összehangolták, elsősorban a bonctermi munka és az ahhoz kapcsolódó feladatok hatékonyabb ellátásáért - ismertette Herczeg László, az igazságügyi intézet igazgatója.

Méhes Gábor, a patológiai intézet igazgatója hozzáfűzte: az épület alagsorában korszerű kiszolgáló helyiségeket, öltözőket és raktárakat alakítottak ki. A földszinten a patológiai, az első emeleten az igazságügyi intézet helyiségeit alakították ki.
A két intézetben évente 3500 elhunytat boncolnak, a patológián mintegy 20 ezer esetet vizsgálnak.

Paragh György centrumelnök a teljes beruházásról elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elnyert 10,6 milliárd forintos támogatásból és 1,2 milliárd forintos önrészből álló forrás olyan infrastrukturális háttér kiépítését teszi lehetővé a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) számára, amely nélkülözhetetlen a szakszerű, 21. századi betegellátáshoz.

Az egészségügyi fejlesztés több részterületet is érint: megépült az in vitro diagnosztikai tömb, létrehozzák a központi sürgősségi, központi intenzív, felnőtt- és gyermek-onkohematológia tömböt, centralizálják a belgyógyászati ellátást. Fejlesztették a bőrgyógyászati klinika égési osztályát, létrehozták a gyermekklinika gyermekgyógyászati intenzív központját, és további fejlesztéssel lehetővé válik a fogyatékos gyermekek fogászati ellátása. Javult továbbá a gyerekek fej-nyaksebészeti, arc-állcsont és szájsebészeti ellátása is.

A professzionális modern fejlesztés részét képezi az élődonoros vesetranszplantáció lehetőségének megteremtése is, ami nagy előrelépést jelenthet Magyarországon - tekintettel az élődonoros átültetések jelenlegi csekély számára - ismertette a pólusprogram keretében megvalósult debreceni egészségügyi fejlesztéseket Paragh György.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Professzionális fejlesztés Debrecenben