|
TARTALOM
Racionális múlt, heves érzelmekkel teli jövő „Jobban felkeverheti érzelmeinket, ha a jövő lehetséges eseményein gondolkodunk, mintha a múltban már megtörtént dolgokkal foglalkozunk.” - mondta el a vizsgálatok vezetője, Eugene Caruso, a Chicagoi Egyetem viselkedéstudományi tanársegéde. Az egyik kísérletben a tanulmány résztvevői egy olyan italautomatával kapcsolatban mondták el véleményüket, mely a hőmérséklet emelkedésével növelte az üdítők árát. Amikor az embereknek azt mondták, hogy a gépet még nem tesztelték, negatívabban ítélték meg a gép működését. Ezzel ellentétben, ha azt az információt kapták, hogy a gépet korábban már tesztelték, pozitívabban nyilatkoztak az újfajta automatáról. Más kísérletek felfedték, hogy a nagy jótékonysági adományok, melyek még nem történtek meg, jobban eltöltenek a nagylelkűség érzésével, mint az ugyanakkora értékű, de már aláírt, átutalt adományok. Caruso vizsgálódásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a jövőt hevesebb érzelmekkel várjuk, míg a megtörtént dolgokra sokkal racionálisabban tekintünk vissza. A kutatási eredmények a Journal of Experimental Psychology: General folyóirat internetes kiadásában jelentek meg. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A hatályos BTK és az '50-es évek pszichiátriája Vizi János pszichiáter, jogász arról beszél, hogy a hatályos BTK-nak a beszámítási képességről szóló rendelkezései, az ehhez kapcsolódó bírósági határozatok nagyjából az '50-es évek pszichiátriájának a színvonalát tükrözik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmabéliek által a diagnosztizálásban a leginkább közkedvelt DSM-IV az öngyilkosság 'betegséget' nem ismeri.
Tovább
Öngyilkosság mint élettapasztalat K. Margit kétszer követett el öngyilkosságot. Életteret cserélt, sorsot váltott.
Tovább
Öndestruktív civilizáció A soproni MPT vándorgyűlésén tartott előadása kapcsán kérdeztük Prof.Dr. Túry Ferencet. A civilizáció vadhajtásai kapcsán a kutató elmondta, hogy az öndestruktív civilizációs következmények között szerepel az evészavarok, a cukorbetegség, és különféle allergiás megbetegedések is. A legtöbb öndestruktív tevékenység tudattalan. A vonatkozó magyarországi adatok is aggasztóak...
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





