|
TARTALOM
Rejtélyes a rák pillanatok alatti kialakulása Hogyan tudnak bizonyos tumorok pillanatok alatt kialakulni, miközben a sejtek szinte robbanásszerű pusztítást végeznek a DNS-ben? Brit kutatók megfejtették a pillanatok alatt kialakuló rák rejtélyét. Bizonyos esetekben, a sejtekben apokaliptikus méretű „robbanás” következik be, ami olyan hatalmas pusztítást végez a DNS-ben, mint a több évtizednyi egészségtelen, káros életmód. A Cambridge-hez közeli Wellcome Trust Sanger Intézet felfedezése ellentmond az eddigi elméletnek, miszerint a rák egy élet leforgása alatt, génmutációk százai, vagy ezrei következtében alakul ki. A tanulmány szerint teljesen mindegy, hogy milyen egészséges életmódot folytatunk, ha a sors másképp rendelkezik. A felfedezést 750 tumor génhibáinak vizsgálata közben tették a kutatók. A legtöbb esetben a kromoszómákban lévő sérülések megfeleltek a hagyományos elméletnek, miszerint a rák évek alatt fejlődik ki a sejtekben. De 40-ből legalább 1 tumor nem fért bele ebbe a standard mintába, írja a Cell című orvosi folyóirat. Ezekben az esetekben a kromoszómák sérülése egyik napról a másikra következett be. Dr. Peter Campbell, a kutatás vezetőjét megdöbbentették a vizsgálat eredményei: „Úgy látszik, hogy egy sejtben, egyetlen esemény hatására egy, vagy több kromoszóma szó szerint felrobbant, és több száz darabra töredezett.” A jelenség különösen jellemző a csontrákra, ahol minden negyedik esetben rövid idő alatt alakult ki a rák. Dr. Campbell szerint az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megértsük a jelenség okát, amivel meg lehetne akadályozni a rák kialakulását. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Hogyan változik a tumor? Mérföldkő a rákkutatásban |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




