TARTALOM

 VISSZA

 


Ritkán látott képek






 

Közel húsz éve nyitotta meg kapuit a Magyar Fotográfiai Múzeum a fotográfia iránt érdeklődők előtt, mely idő alatt gyűjteményét, melynek alapját a Magyar Fotóművészek Szövetségétől kapta ajándékba és hetven ezer alkotást tartalmazott, megtízszerezte.

A múzeum munkatársai azonban, állandó kiállítási tér hiányában a raktárakban őrzött képeket csak időszakosan tudják a közönség elé tárni, s vannak olyan felvételek, melyeket még soha nem is láthatott a közönség, pedig művészi kvalitásai okán már régen egy kiállítás falán lett volna a helyük.

A Mai Manó Házban megrendezésre kerülő kiállítás azokra a képekre koncentrál, melyeket vagy nagyon ritkán láthatnak a kiállításokra rendszeresen ellátogató nézők, vagy még soha nem is kerültek a falakra.

A kiállítás azt bizonyítja be, hogy nem csak a világhírű alkotók hagyatékából kerülnek elő olyan alkotások, melyek megérintenek minket, hanem a fotómúzeumban őrzött alkotók legtöbbje készített olyan felvételt, mely méltán számíthat az elismerésünkre, s egyben egy fotótörténeti ívet is bemutat, hiszen a kiállításon szereplő tárgyak közül kronológiai rendben haladva megtalálhatjuk a fényképezés egyik legelső technikai eljárásával készült felvételt is, majd a fekete-fehér fotókon át eljutunk napjaink digitális képkészítési technikájához.

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.

A kiállításon szereplő alkotók:

André Kertész, Almásy Pál, Angelo, Aszmann Ferenc, Ata Kando, Balla Demeter, Balogh Rudolf, Bánkuti András, Bárány Nándor, Baricz Katalin, Bátorfi Andrea, Bence Pál, Benkő Imre, Berekméri Zoltán, Berendi Ferenc, Berkó Ferenc, Blüh Irén, Bojár Sándor, Bozsó András, Cuhorka Ádám, Csörgeő Tibor, Divald Károly, Drégely Imre, Eke Mihály, Erdélyi, Escher Károly, Fejes László, Fenyő János, Gábor Enikő, Gábos Kálmán, Gerhes Gábor, Goszleth és fia, Halller F. G., Haris László, Lucien Hervé, Homonnai Nándor, Ibos Iván, Jacques Faix, Járai Rudolf, Jokesz Antal, Kallós Oszkár, Kankovszky Ervin, Katona István, Keleti Éva, Kepes György, Kerekes Gábor, Kincses Károly, Kinszki Imre, Klösz György, Korniss Péter, Kriván Marcell, Kudász Gábor Arion, Langer Klára, Lugosi Lugo László, Mai Manó, Minyó Szert Károly, Nádas Péter, Nagygyörgy Sándor, Németh József, Pécsi József, Simonyi Antal, Strelisky, Szabó Dezső, Szabó Judit, Székely A. László, Szerencsés János, Szilágyi Lenke, Szöllősy Kálmán, Tímár Péter, Tóth György, Váli Dezső, Veress Ferenc, Zaránd Gyula

-elitmed-

Forrás: Mai Manó Ház

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Ritkán látott képek