TARTALOM

 VISSZA

 


Románia a gyorsételek megadóztatását tervezi




 

A román kormány a gyorsételek szélesebb körű megadóztatását mérlegeli, beleértve az édességeket és ínyencségeket is, de a szakértők „botlások” lehetőségét vetik fel.

Táplálkozáskutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha Románia bevezeti a tervezett gyorsétel-adót, ez még önmagában nem fogja csökkenteni az elhízás rohamos terjedését.

A kutatók azzal érvelnek, hogy a tervezett új adónem – amelyre vonatkozó jogszabályt ebben a hónapban terjesztett az országgyűlés elé az Egészségügyi Minisztérium - jelen formájában zavaros üzenetet küld a fogyasztóknak arról, hogy mely élelmiszerek egészségtelenek.

Cristian Panaite a bukaresti KiloStop Klinika táplálkozáskutatója arról számolt be a Lancet-nek, hogy „ez az adó valóban segíthetne az embereknek abban, hogy lefogyjanak és egészségesebben táplálkozzanak, de ehhez világosan meg kell határozni, hogy mi a gyorsétel, és mi az, amit kevéssé egészségesnek tartunk. Olyan adónak kell lennie, amely bizonyos ételek megadóztatásával valóban arra ösztönzi az embereket, hogy egészségesebben étkezzenek, például több zöldséget fogyasszanak. Az emberek Romániában nem nagyon törődnek azzal, hogy mi egészséges számukra és mi nem, és ez az adó jó útja lehetne annak, hogy arra irányítsa őket, ami számukra előnyös – de csak akkor, ha megfelelően vezetik be.”

Az Egészségügyi Minisztérium által javasolt adó a hamburgerekre, chipsre és szénsavas üdítőkre érvényes, amelyeknek magas a cukor-, illetve zsírtartalma, A minisztérium szerint az ország 22 millió lakosának a fele túlsúlyos, ugyanakkor megduplázódott az elhízottak aránya a 3-9 éves gyerekek körében az utóbbi négy évben, jelenleg 3.5%.

Romániában a kommunizmus 1989 évi bukása után egyre népszerűbbek lettek a sóban és zsírban gazdag ételek, amelyeket a gyorséttermi láncok kínálnak. Sok román, aki még emlékszik az előző rendszerben megélt alapvető élelmiszerhiányra, úgy tekint ezekre a gyorsételekre, mint a szabadság szimbólumára, és az ország – mérsékelt – jómódjára.

A szakemberek szerint a törvény – ha elfogadják – a világ legszigorúbb ilyen típusú jogszabálya lesz. Vannak már hasonló adók, de azok csak az egészségtelen italokat és édességeket érintik, a Romániában tervezett ínyencségeket nem. Európán belül Norvégiában adóztatják meg a cukrot és a csokoládét, Ausztriában pedig tiltólistára kerültek a transz-zsírsvakat tartalmazó élelmiszerek. Nagy-Britanniában, Norvégiában és Svédországban tilos a gyorsételek árusítása bizonyos napszakokban.

A kritikusok azt mondják, hogy a tervezett romániai adótörvény nem lesz hatásos, mert csak bizonyos ételekre vonatkozik. Az Egészségügyi Minisztérium kijelentette, hogy a kebab (a legkedveltebb ételek egyike Romániában) és a pizza kivétel lesz, és, hogy meg kell pontosan határozni, mely ételek kerülnek a törvény hatálya alá.

Élelmiszer-előállítók azt panaszolták, hogy a románok egészségtelenül étkeznek, mert szegények, és azzal érvelnek, hogy az élelmiszerek árának emelése csak rontani fog ezen a helyzeten. Románia, ahol az átlagos jövedelem nem haladja meg a havi 350 USD-tt, egyike Európa legszegényebb államainak, és lakói csaknem jövedelmük felét költik élelmiszerre. A WHO is felhívta a figyelmet azokra a következményekre, amit egy ilyen adónem a szegény emberek számára jelenthet. Timothy Armstrong, a WHO egészségmegőrzési osztályának koordinátora szerint „lehet, hogy ezek az adók akaratlanul is a legsérülékenyebb csoportokat fogják leginkább érinteni, ezt a jogalkotóknak mérlegelniük kell”.

Táplálkozáskutatók azt állítják, hogy ez a törvény csak akkor érheti el a célját, ha bevezetésével egyidejűleg széleskörű táplálkozásegészségi terveket is kidolgoznak és megvalósítanak. Rámutatnak, hogy az a törvény, amely megtiltotta a cukros italok árusítását az iskolákban, csak azt eredményezte, hogy a szülők iskolán kívül vásárolták meg őket a gyerekeiknek. Panaite szerint „az embereket meg kell tanítani az egészséges étkezésre, az adó bevezetésén túl az emberek oktatása is szükséges.”

Forrás: HJO - The Lancet, Volume 375, Issue 9720, Page 1070, 27 March 2010

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Románia a gyorsételek megadóztatását tervezi