|
TARTALOM
Romlik a sertésinfluenza-helyzet Margaret Chan a WHO székhelyén tartott sajtókonferencián közölte: úgy döntött, hogy a négyesről ötös szintre emeli a riasztási fokozatot. Hangsúlyozta: küszöbön áll a világjárvány, és minden országnak életbe kell léptetnie a pandémiára való felkészüléssel kapcsolatos terveit. Tekintettel arra, hogy a vírus "a lassulás minden jele nélkül terjed", a WHO nemzetközi szakértőkből álló vészhelyzeti bizottsága szerda este ismét összeült, hogy megvitassa a riasztási szint emelését. A hatfokú skálán az 1-es az emberi esetek kis kockázatát jelenti, a 6-os pedig a kór erőteljes, hosszan tartó terjedését emberről emberre. A hármas szint azt jelzi, amikor egy állati vírus szórványos fertőzéseket okoz embereknél, de még nem alakul ki emberről emberre történő rendszeres vírusátadás, ami a nagyobb, közösségi szintű fertőzéseket előidézheti. A négyes fokozat azt jelenti, hogy egy új vírus által okozott, emberről emberre terjedő megbetegedés bukkant fel, amely képes közösségi szinten járványt előidézni, és a világméretű járvány kockázata jelentősen megnövekedett, de kitörése még egyáltalán nem biztos. Az ötös-hatos fokozat már a fertőzés elterjedésének jelentős veszélyét jelzi. Időközben az Európai Bizottság úgy döntött, hogy ezentúl nem a sertésinfluenza vírusának, hanem "új influenzavírusnak" nevezi azt a vírust, amely a Mexikóból kiinduló járványt okozza. Andrulla Vasziliu egészségügyi biztos szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy így elkerülhető a zűrzavar az állatbetegség és az emberi megbetegedés megnevezésében, illetve mérsékelhető a sertéstenyésztő ágazatnak okozott kár. Azt nem tudta megmondani, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) helyesli-e ezt a döntést. Több ország - köztük számos ázsiai és több balkáni állam - megtiltotta a Mexikóból és más, a fertőzéstől sújtott amerikai országból származó disznóhús, illetve élő sertés importját. Az egészségügyi biztos hangsúlyozta egy előző napi nyilatkozatában, hogy a disznóhús fogyasztása teljesen biztonságos, ha megsütik vagy megfőzik a húst, annak nincs semmi köze a járványhoz. A világszerte gyorsan terjedő influenzának a megnevezése vitákat okoz, és ezekben a vitákban gazdasági és tudományos megfontolások keverednek. Forrás: CDC Kulcsszavak influenza, járvány |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





