TARTALOM

 VISSZA

 


Rossz következményekkel járhat a tabletták elfelezése




 


A tabletták elfelezése könnyen ahhoz vezethet, hogy a beteg nem megfelelő dózist vesz be a gyógyszerből. Ez akár komoly következményekkel is járhat a betegekre nézve - a belgiumi Ghent Egyetem kutatói szerint.

Azok az orvosságok, amelyeknél minimális a különbség a gyógyító és a már ártalmas mennyiség között, fokozottan veszélyesek lehetnek ilyen szempontból. A kutatók öt önkéntest kértek fel, hogy nyolc különböző méretű és formájú tablettát - melyek a legkülönfélébb betegségekre voltak felírva -, felezzenek meg három eltérő módszerrel: egy speciális, erre a célra kifejlesztett vágóeszközzel, ollóval és konyhakéssel.

A szétvágott tabletták 31 százaléka úgy lett elválasztva, hogy nem a kívánt dózis keletkezett, és bár leghatékonyabbnak a speciális vágóeszköz bizonyult, még azzal is 13 százalékban rossz eredmény született.
Dr. Charlotte Verrue, a tanulmány vezetője arról számolt be, hogy a tabletták megfelezésének számos oka lehet: „Lehet, hogy a dózist csökkentik vele, vagy csak meg akarják könnyíteni lenyelését, esetleg pénzt kívánnak megtakarítani mind a beteg, mind az egészségbiztosító számára. De a felezett tabletták gyakran eltérő méretűek, ami azzal jár, hogy a beteg nem a megfelelő mennyiséghez jut belőle. Majd hozzátette, hogy a legtöbb tabletta ráadásul alkalmatlan arra, hogy elfelezzék, így azokat inkább különféle dózisokban vagy folyékony formában kellene gyártani.

Nina Barnett, aki idősek tanácsadójaként dolgozik a Királyi Gyógyszerészeti Társaságnál elmondta, hogy a gyógyszerészek csak olyan esetekben javasolják a betegeknek, hogy felezzék el a tablettákat, ha nincs más lehetőség, és mindig szem előtt tartják a beteg igényeit.

A tanulmány a Journal of Advanced Nursing című folyóiratban jelent meg.


Forrás: Medipress




Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Rossz következményekkel járhat a tabletták elfelezése