|
TARTALOM
Rövid szövegeket várnak az egészségügy helyzetéről
MTI
A magyar egészségügyről szóló, Anamnesis munkacímű darabhoz várja a közönség történeteit a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság, amelyek közös produkciójaként áprilisban mutatják be a beküldött szövegek alapján születő előadást Bodó Viktor rendezésében. A Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság továbbra is a közönség közreműködését várja készülő közös előadásához - áll az alkotók hétfői közleményében. Nyáron már egyszer megkérték a nézőket, hogy küldjék be történeteiket. "Erre rengeteg, sokszor minden képzeletet meghaladó írást kaptunk. Most továbbra is várjuk a páciensek, hozzátartozók, de persze szakmabeliek élményeit is" - mondta Bodó Viktor. Hozzátette: a készülő előadás sokrétű és aktuális témát érint, amivel annál is inkább foglalkozni kell, mert olyan problémáról van szó, amellyel élete valamelyik pontján minden ember találkozik. A nézőktől olyan rövid szövegeket várnak, amelyek a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét mutatják be akár a betegek, akár a kórházi dolgozók oldaláról. Lehet ez egy-egy tipikus helyzet, meglepő fordulat, abszurd pillanat vagy éppen egy elcsípett beszélgetés. Az ezekből a pillanatokból összeálló, Anamnesis munkacímű előadás rendezője Bodó Viktor, a szereplőgárdát pedig a Katona és a Szputnyik társulata adja. A bemutatót jövő év tavaszán tartják a Katona József Színházban. A maximum egy-két oldal terjedelmű írásokat november 30-ig várják az anamnesis2012@gmail.com e-mail címre. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





