TARTALOM

 VISSZA

 


Rövidülnek a várólisták






 


Jelentősen rövidülhetnek a várólisták a legkritikusabb, jelenleg legnagyobb várólistával rendelkező területeken.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság elsőként a jelenleg folyamatban lévő adósságrendezés keretében tesz lépéseket a várólisták csökkentésére. Az intézmények az adósságkonszolidációra elkülönített 27,5 milliárd forint mintegy 10 százalékát, azaz összesen 2,7 milliárd forintot a leggyakoribb beavatkozásoknak számító és ezért a leghosszabb várólistával rendelkező műtétek elvégzésére kapják, mint pl. a haemodinamikai beavatkozások (pl. szívkatéterezés) és nyitott szívműtétek, valamint a traumatológiai-ortopédiai protetikai műtétek (pl. csípő- és térdprotézis beültetés).

Az összegnek köszönhetően jelentősen rövidülhetnek a várólisták ezeken a területeken. Az egyes intézmények az elvégzett beavatkozások arányában részesülnek az összegből.

A szabályozás azt célozza, hogy az érintett szolgáltatók ténylegesen a várólistáik csökkentésére fordítsák a szétosztott összegeket, és így a betegek is érezhessék a helyzet javulását, ugyanis egy többlépcsős ellenőrzési elem kerül a rendszerbe.

Egyrészről az OEP folyamatosan monitorozza a támogatás tárgyát képező beavatkozások esetszámainak alakulását, másrészt az intézményeknek a tárca számára is rendszeres jelleggel tájékoztatást kell adniuk a pénzügyi helyzetükről. A támogatás jogszerű felhasználását egy független szereplő, a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alatt álló központi hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrzi. Amennyiben az ellenőrzés során szabálytalanságot, a részesülési feltételek be nem tartását észleli a hivatal, a szolgáltatót visszafizetési kötelezettség terheli a vitatott összeg vonatkozásában.

A Semmelweis Terv című vitairatban is ismertetett, több hónapja formálódó terveknek megfelelően - mint ahogy november 15-i közleményükben tudatta az államtitkárság -, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár december első felében utalja azt a 27,5 milliárd forintot az egészségügyi intézményeknek, amelynek felhasználásáról október 18-án döntött a Parlament. Az összeg elosztásáról szóló előterjesztést november 24-én tárgyalja a kormány, a tervezet november 15-én felkerült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapjára - tájékoztat a minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

Forrás: NEFMI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Rövidülnek a várólisták