TARTALOM

 VISSZA

 


Semmitmondóknak nevezte az LMP a költségvetési bejelentéseket




 



Semmitmondóknak nevezte az LMP Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő keddi, a jövő évi költségvetésről szóló bejelentéseit. A párt szerint az viszont a részeltek ismerete nélkül is látszik, hogy jövőre folytatódnak a "zárolások és a megszorítási hullám".

Scheiring Gábor az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy a kormány folyamatos "gazdaságpolitikai rögtönzéseivel" sem tudja elfedni a tényt, hogy "a számokkal hadilábon álló gazdasági miniszter ott tart, ahol fél évvel ezelőtt".
Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője azt írta, hogy utoljára a Széll Kálmán "fedőnevű megszorító csomagból" lehetett konkrét számokat megismerni, melyekből világosan látszik, hogy a kormány "az elmúlt 20 év bukott megszorító politikáját folytatja".
A politikus közölte, hogy a kormány ragaszkodik a megbukott egykulcsos jövedelemadóhoz, ráadásul olyan formában, ami Európában máshol nem létezik, adójóváírás nélkül. Véleménye szerint ezzel a legkevesebbet keresők terhére csökkentik a jól keresők adóját, ami hozzájárul a költségvetési lyuk kialakulásához.

Scheiring Gábor azt is kijelentette, hogy a részletek ismerete nélkül is látszik, hogy 2012-ben is folytatódik, ami a tavalyi költségvetéssel kezdődött: "a zárolások és a megszorítási hullám, forráskivonás az iskolákból, a kórházakból, a közszolgáltatásokból és a munkahelyteremtésből".
Végül kitér arra is, hogy az LMP még a héten benyújtja saját alternatív költségvetését az Országgyűlésnek.
Szijjártó Péter a Fidesz-KDNP keddi frakcióülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány szerdán véglegesíti a jövő évi költségvetés tervezetét, amelynek célja az arányos adórendszer kiteljesítése, az adóelkerülési lehetőségek bezárása, a nyugdíj-, valamint az egészségügyi kassza "lábra állítása" és az, hogy a jelenlegi 595 ezer, jövedelempótló támogatásban részesülő emberből legalább 200 ezret a Start munkaprogramon keresztül visszavezessenek a munka világába.

A miniszterelnök szóvivője elmondta, azok, akik a Start munkaprogramon keresztül visszatérnek a munkaerőpiacra, a 28.500 forintos segély helyett 48 ezer forintos nettó bérért fognak dolgozni.
A szóvivő kijelentette: a költségvetés hiányát jóval 3 százalék alatt fogják tartani.
Szijjártó Péter a kormányzás jövő évi céljának az euróválság-zónától való elrugaszkodást nevezte meg.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Semmitmondóknak nevezte az LMP a költségvetési bejelentéseket