|
TARTALOM
Sérült gyermekeket fejlesztő központot adtak át Nyíregyházán Mintegy ötven, Down-szindrómával és egyéb értelmi fogyatékossággal született gyermek szakember által történő képzését teszi lehetővé a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, amelyet kedden adtak át a szabolcsi megyeszékhelyen. A helyi Down Egyesület összesen mintegy 15 millió forintból, adományok és önkéntes munka segítségével alakította ki a belvárosban fekvő - korábban magántulajdonú ingatlanként működő - központot. Kisari Károly, az egyesület vezetője az ünnepélyes átadáson elmondta: az intézmény létrehozásáért három évvel ezelőtt indított kampányt az egyesület, ennek eredményeként mára egy jól felszerelt centrum szolgálja a fogyatékossággal vagy más rendellenességgel született gyermekeket és közvetve azok szüleit. Kitért arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évente mintegy kétszáz olyan gyermek születik, akinek szüksége lehet a korai fejlesztés ellátására. Őket rizikóbabáknak nevezik, az orvosi vizsgálatok végén pedig sajátos nevelési igényűeknek nyilvánítják őket - ismertette Kisari Károly. Az intézmény nemcsak a Down-szindrómás, hanem az oxigénhiánnyal született, az autizmussal élő, illetve más, például diszlexiás vagy diszgráfiás problémákkal küszködő gyermeknek és szüleiknek is segítséget tud nyújtani. A Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban jelenleg három gyógypedagógus, három gyógytornász és egy logopédus vesz részt a szakmai munkában - tette hozzá. Az intézmény induláskor húsz-harminc fős gyermeklétszámmal kalkulál, a működési engedély azonban ötven gyermekre szól; Kisari Károly szerint ezt a keretet jövő januárra - az elérhető normatív támogatástól függően - remélhetőleg sikerül majd teljesen betölteni. A teljesen akadálymentesített központ fenntartásának és üzemeltetésének költségei az egyesületet terhelik. A korábbi lakóházat mintegy hétmilliós forintból alakították át az ország minden tájáról érkező önkéntesek segítségével. A gyerekek kezelését a foglalkozások mellett mozgás- és készségfejlesztő, terápiás eszközök szolgálják, ezen kívül olyan játszóház jellegű közösségi tereket is kialakítottak, ahol a szülők együtt gyakorolhatnak gyermekeikkel. Kisari Károly hozzáfűzte: a régióban egyedülálló intézmény a jövőben a védőnői szolgálat, a gyermekorvosok, illetve a kórházi újszülöttosztályok dolgozóinak bevonásával szeretné folytatni a szakmai munkát. 2011. 08. 31. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: DNS szekvenálással kimutatható a Down-kór Más az autisták agya Diszlexiások agyi képalkotó vizsgálata |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





