TARTALOM

 VISSZA

 


Sikerült rávenni az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére




 

A világon elsőként amerikai kutatóknak sikerült rávenniük az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére egy élő nyúl hiányzó lábízületében.

A kísérlet azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy szép napon lehetővé válik az emberi csípő vagy térd pótlása olyan ízülettel, amelyet természetes módon a testen belül hoztak létre a beteg saját őssejtjeinek felhasználásával.

„Ez az első alkalom, hogy egy teljes ízületi felszínt sikerült regenerálni a funkciók, például a súlyviselés és a mozgás visszatérésével” – nyilatkozta a kutatást vezető Jeremy Mao, a Columbia Orvostudományi Egyetem professzora. Az ilyen természetesen növesztett ízületek valószínűleg tartósabbak lesznek, mint a mesterséges eszközök mostani generációja.

Az elöregedő népességet és az ízületpótló műtétekre szoruló 65 éven aluliak számának növekedését figyelembe véve egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a betegek túlélik fémprotéziseiket, és idősebb korukban másodszor is alá kell vetniük magukat a beavatkozásnak.

A kísérlet során Mao és munkatársai tíz nyúl mellső combjának ízületét távolították el, majd beültettek egy általuk „háromdimenziós biológiai anyag állványnak” nevezett szerkezetet. Ezt követően egy a sejtnövekedést serkentő, természetesen előforduló anyag arra ösztönözte a nyulak saját őssejtjeit, hogy a hiányzó ízület helyére vándoroljanak, és két különböző rétegben regenerálják a porcot és csontot egyaránt.

Az állatok négy héten belül újra normálisan tudtak mozogni, ami a The Lancet szaklapban megjelenő tanulmány szerzői szerint úttörő eredménynek számít az orvostudományban. Korábban arra sem volt példa, hogy a regenerált végtagízületet a gazdaállatban hozták létre az őssejtekből, ahelyett, hogy az őssejteket kinyerték, és a testen kívül tenyésztették volna. Mao szerint ez az új eljárás vezethet el végül a klinikai alkalmazáshoz. A térd-, váll-, csípő- vagy ujjízület regenerálására szoruló betegek számára a nyúl-modell feltételezést bizonyító eredménnyel szolgált.

Az emberkísérletekig azonban még számos tudományos és jogszabályi kérdést kell tisztázni. A csípőpótlás esetében például a felépülés nehezebb lesz az emberekben, mert két lábon hordjuk a teljes súlyunkat. Számos beteg szenved valószínűleg valamilyen alapbetegségben, és a szedett gyógyszerek károsan befolyásolhatják az új ízületek növekedését.

Patrick Warnke, az ausztrál Bond Egyetem munkatársa arra hívta fel a figyelmet a The Lancet folyóiratban megjelent kommentárjában, hogy bizonyos páciensek, például az idős cukorbetegek nem rendelkeznek ugyanolyan képességgel a természetes regenerálódásra, mint mások. Az ízület regenerálódásához szükséges időszakban a mozgásképtelenségnek is megvan a maga kockázata. Warnke szerint a biológiai ízület növesztésének optimális módja egyelőre nem ismert. Ennek ellenére az új kutatás ígéretes előjele a horizonton felsejlő lehetőségeknek.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: In-vivo tissue engineering of biological joint replacements - The Lancet


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Sikerült rávenni az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére