TARTALOM

 VISSZA

 


Stresszcsökkentő toll


Stresszcsökkentő toll


 


Olyan tollat fejlesztett ki Miguel Bruns Alonso, a hollandiai Delfti Technológiai Egyetem ipari tervezés szakos PhD hallgatója, amely képes megmérni és enyhíteni a használója stressz szintjét, valamint még a szívritmusát is csökkenteni tudja.

A tanulmány során azt figyelték meg, hogy a feszült emberek hajlamosak a tollukkal játszani. Az új anti-stressz toll a beépített mozgásérzékelőivel képes érzékelni a stresszre jellemző ideges, hirtelen mozdulatokat, amikor a használója játszadozni, vagy babrálni kezd vele. Ekkor egy beépített elektromágnes ellensúlyt képez a toll belsejében, és a mozgás irányával ellentétes irányba mozdítja a tollat, így nehezíti és lassítja a mozdulatokat.

A vizsgálat során Bruns megállapította, hogy azoknak a pácienseknek, akik visszajelzést kaptak a stressz szintjükről, 5 százalékkal csökkent a szívritmusok azokhoz képest, akik nem kaptak visszajelzést. Ennek ellenére a lassabb szívritmusú páciensek sem számoltak be arról, hogy csökkent volna a stressz szintjük.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy a stresszcsökkentő eszközök hatásosabbnak bizonyulnak, ha közvetlenül módosítani tudják a viselkedést, mint ha például a magas stressz szintjükre figyelmeztetik az embereket”, mondja Alonso.

Jelenleg a toll még csak prototípus, kereskedelmi forgalomba nem hozták.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Jobban megviseli a nőket a stressz



Az új idegsejtek kulcsfontosságúak a stressztűréshez



Mitől szoronganak a magyar férfiak? A férfi nemi szerep stresszjellegzetességei



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Stresszcsökkentő toll