|
TARTALOM
Súlyos coronariabetegség: nem elég jó a percutan coronariaintervenció A súlyos, mindhárom koszorúeret vagy a bal főágat érintő coronariabetegségben szenvedő betegek kezelését tanulmányozó SYNTAX vizsgálatban nem sikerült percutan coronariaintervencióval (PCI) ugyanolyan jó eredményeket elérni, mint coronaria-bypassműtéttel (CABG). A többcentrumos, nemzetközi, az egyik gyógyszert kibocsátó stent gyártója által támogatott SYNTAX vizsgálatban 1800 beteget kezeltek véletlen besorolás alapján bypassműtéttel vagy PCI-vel és gyógyszert kibocsátó stent beültetésével. A háromérbetegségben vagy a bal coronaria-főág szűkületében szenvedő betegek angiográfiás felvétele alapján az intervenciós kardiológus és a szívsebész is egyformán kivitelezhetőnek tartotta mindkét beavatkozást. Betegenként átlagosan több mint négy laesiót kellett kezelni. A véráramlás helyreállását a CABG-vel kezelt betegek 63%-ában és a PCI-n átesett betegek 57%-ában sikerült elérni. A beavatkozás utáni 12 hónap alatt súlyos cardiovascularis vagy cerebrovascularis esemény (beleértve az ismételt revaszkularizáció szükségessé válását) szignifikánsan ritkábban lépett fel a CABG-, mint a PCI-csoportban (12%, illetve 18%). A PCI-vel kezelt betegek szignifikánsan gyakrabban szorultak ismételt beavatkozásra (13,5%, illetve 6%), míg a bypassműtét után gyakrabban lépett fel stroke (2,2%, illetve 0,6%). A halálozási arány egyforma volt a két csoportban. A kutatók létrehoztak egy új pontszámot, amely a coronarialaesiók összetettségét mutatja, a SYNTAX-pontszámot. A magas pontszámú, bonyolultabb koszorúér-elváltozásban szenvedő betegek esetében kifejezettebb volt a CABG előnye, alacsonyabb pontszám esetén a percutan intervenció nem mutatkozott rosszabbnak. Az eddigi legnagyobb esetszámú ilyen vizsgálatban összességében tehát a PCI nem bizonyult egyformán hatásosnak, mint a CABG. Az intervenciós kardiológusok valószínűleg azon a véleményen lesznek, hogy a PCI utáni gyakoribb revaszkularizációs igény nem olyan jelentős, mint a bypassműtét által okozott nagyobb stroke-kockázat, és a 12 hónapos túlélés alapján semmivel nem rosszabb a PCI. Hosszabb távú túlélési adataink még nincsenek. Az új SYNTAX-pontszám azonban értékes eszköznek bizonyulhat mind a jövőbeli klinikai vizsgálatokban, mind a klinikai gyakorlatban a betegek kockázatának pontosabb megítélésére. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: N Engl J Med 2009 Feb 18 [előzetes elektronikus közlés] N Engl J Med 2009 Feb 18 [előzetes elektronikus közlés] Kulcsszavak coronariabetegség, CABG, PCI, angiográfia |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





