|
TARTALOM
Számítógép csökkenti a halálozást Az Archives of Internal Medicine-ben közölt vizsgálat eredményei szerint a kórházi informatikai megoldások alkalmazása csökkenti a halálozást, a szövődmények gyakoriságát és a költségeket is. A kutatók a gyógyító tevékenység egyes részeinek informatikai rendszerekkel történő automatizálását mérték 41 texasi kórházban, majd az ebből kapott mérőszámmal hasonlították össze az egy betegre eső költségeket, a kórházi kezelés időtartamát és a betegek prognózisát. Az információs technológiák használatát az orvosi tevékenységek négy különböző területén tanulmányozták: az automatikus jegyzet- és kórlapkészítés, az utasítások rögzítése, a döntéstámogató rendszerek alkalmazása és a vizsgálati eredmények közlése terén. Annál nagyobb mértékben tekintették automatizáltnak a számos felmért jellemzőt, ha a papír alapú helyett a számítógépes rendszer rendelkezésre állt, a megkérdezett orvosok ismerték a kezelését, és ténylegesen használták is. Az automatizálás mértékét 0–100-ig terjedő pontszámmal értékelték. Négy betegségcsoportot, illetve beavatkozást választottak ki, amelyekről bizonyított, hogy jól tükrözik az egész intézményben folyó tevékenység jellegét: a szívinfarktust, a szívelégtelenséget, a coronariabypass-műtétet és a pneumoniát. Összesen 170 ezer, 50 év feletti beteg adatait értékelték. Néhány szignifikáns eredmény: – A jegyzet- és kórlapkészítésre vonatkozó magasabb automatizáltsági pontszám összefüggésben állt az alacsonyabb összesített kórházon belüli halálozással. – Az utasítások rögzítésére vonatkozó magasabb pontszám alacsonyabb halálozással járt a szívinfarktusban, illetve a szívelégtelenségben szenvedő betegek csoportjában. – A döntéstámogató rendszerek automatizáltsága a pneumonia miatt kezelt betegek alacsonyabb halálozásával állt összefüggésben. – Az automatizáltsági öszzpontszám növekedése az összes betegcsoportban csökkentette az egy beteg ellátására jutó költségeket. A cikket kísérő szerkesztőségi közlemény (Arch Intern Med. 2009;169(2):105–107.) szerzője talált néhány hiányosságot a vizsgálattal kapcsolatban, mindazonáltal „mérföldkő” jelentőségűnek tartja. A véleménye szerint „a nagy és a közepesen nagy kórházak számára itt az ideje” bevezetni az informatikai megoldásokat. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Arch Intern Med.2009;169(2):108–114. Kulcsszavak klinikai informatika, kórházi folyamatok automatizálása, halálozás, költségcsökkentés |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





