TARTALOM

 VISSZA

 


Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere


Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere


 


Mielőtt az invazív, drága és érzelmileg megterhelő lombikprogramba jelentkeznénk, jó lenne ha tudnánk, valóban születhet-e saját gyermekünk.

Sajnos napjainkban épp úgy mint 2007-ben, csak minden negyedik próbálkozás végződik élveszüléssel. Kutatók egy olyan új, számítógépes programot fejlesztettek ki, amellyel még nagyobb pontossággal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere.

Angliai és Skóciai kutatók a Királyság 144 ezer IVF (mesterséges megtermékenyítés) kezelés adatait elemezték, és próbáltak olyan jellemzőket találni, melyek előrejelzik a kezelés sikerességét. A statisztikai adatok elemzése során kiderült, hogy akkor a legnagyobb az élveszülési arány (legalább egy olyan gyermek születése, aki a születést legalább egy hónappal túléli), ha a nő már korábban is szült. Azok, akiknek már volt korábban is volt sikeres IVF kezelésük, 58 százalékban számíthattak ismételt terhességre, illetve akik korábban képesek voltak spontán módon teherbeesni.

Szintén jó eséllyel számíthattak babára azok, akik hormonkezelést is kaptak (gonadotropint illetve hormonpótlást az antiösztrogén kezelés helyett), illetve, az ICSI (a spermiumot mesterségesen a petesejt plazmájába juttatják) kezelés is nagyon hatásosnak bizonyult. A siker 23 százalékkal csökken, ha a nő eléri a 35 éves kort, a remények pedig tovább csökkennek az életkor emelkedésével (a nők 45 éves korukra a siker 85 százalékkal csökken).

Számít, milyen hosszú ideje áll fenn meddőség, hány korábbi sikertelen IVF kezelésen esett át a pár, hányadik kezelési ciklusban történhet meg a beültetés (az elsőben nagyobbak az esélyek, a második-harmadikban romlanak), illetve saját petesejt használatával rosszabbak az esélyek, mint donor petesejtek esetén. Az esélyek rosszabbak, ha a meddőség oka a petevezetékekben van, ha nincs tüszőérés illetve repedés, ha méhszájbetegségek fordulnak elő illetve a férfiak meddősége esetén.

A teherbeesés valószínűségét előrejelző modellt a PLoS Medicine legfrissebb számában ismertetik. Ez az első kiegészítés, melyet az 1996-ben kiadott Templeton modellben tettek. Az új módszer statisztikailag sokkal pontosabb, ráadásul olyan, klinikumban alkalmazható számítógépes programba írták a kutatók, mely ma már on-line formában is elérhető az interneten, sőt IVF predict néven iPhone-okon illetve Android telefonokon is használhatók.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Szójával a terhességért







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere