TARTALOM

 VISSZA

 


Szentes visszavett


Szentes visszavett


 

Ismét visszakoznia kellett Szentes Tamás budapesti Egészségügyi és Szociális Főpolgármester-helyettesnek, aki a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére benyújtott előterjesztését egészítette ki – azaz kurtította meg. A hétfőn nyilvánosságra került pályázatokból kikerült az „előnyben részesül” kitétel, amelyből sokak szerint személy szerint lehetett következtetni arra, kiknek szánják az adott intézmény igazgatói posztját.

A fővárosi önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottságának szerdai ülésén az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes nem jelent meg, levélben tájékoztatta a grémium tagjait arról, hogy a főpolgármester kabinetfőnökével történt egyeztetés után előterjesztői kiegészítéssel kíván élni.

A Közgyűlés csütörtöki ülésén arról dönt, hogy pályázatot ír ki a fenntartásában működő Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a Szent Imre Kórház, az Uzsoki utcai Kórház, valamint a Stomatologiai Intézet vezetői posztjára. A pályázatokat egy ötfős testület bírálja majd el, amelynek két tagját szakmai szervezetek jelölik, míg a másik három kiválasztásáról a képviselők szavaznak a március végi közgyűlésen. Az egészségügyi és szociális bizottság Jobbikos alelnöke és MSZP-s tagja a tartózkodott a szavazásnál, míg a FIDESZ-KDNP képviselői támogatták az előterjesztői kiegészítést.

Mint ismeretes, Szentes Tamásnak már korábban is visszakoznia kellett, amikor február elején magához rendelte több fővárosi kórház igazgatóját, és kezdeményezte a felmondásukat. Akkor – az éppen külföldön tartózkodó – Tarlós István leállította helyettesét, aki posztját ugyan megtarthatta, de jogköreit megnyirbálták. Kórházvezető akkor nem került utcára, de most várhatóan váltás lesz az említett négy intézmény élén.

Nincs egyetértés Tarlós és Szentes között abban sem, hogy milyen módon működjenek a főváros egészségügyi intézményei. Hiszen míg a helyettes polgármester – elődje, Pesti Imre nyomában járva – ha nem is holdingban, de integráltan képzelte el a fővárosi kórházak jövőjét, addig Budapest első embere – az egészségügyért felelős államtitkárral egyetértésben – „állami gondozásba” adná a kórházakat.

A szerdai egészségügyi bizottsági ülésen Tüttő Kata (MSZP) képviselő, a közgyűlés Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának tagja javaslatot tett arra, hogy a bizottság támogassa pártja módosító indítványát a csütörtöki ülésen. Az eredeti előterjesztés szerint a 60 napot meghaladó lejárt tartozással rendelkező, fővárosi tulajdonban lévő intézmények vezetőit felmentik állásukból, s az érintett intézményekbe önkormányzati biztost neveznének ki. Bár a rendelettervezet nem csak a kórházakra vonatkozik, mégis ezeket érinti érzékenyen. Tüttő szerint a javaslat ésszerűtlennek tűnik, ezért érdemes lenne módosítani úgy, hogy ne minden esetben jelöljenek ki biztost az érintett intézményekbe, annál is inkább, hiszen az eljárás meglehetősen drága. A határozati javaslat többi részének törlését javasolják.

A képviselő szerint az egészségügyi intézmények esetében külső okok miatt halmozódnak fel a tartozások, ez nem a menedzsment alkalmatlanságát jelzi, így nem indokolt az intézményvezető felmentése, ami a költségvetési biztos kinevezésével egy időben ráadásul nem is szerencsés. „Hiába fenyegetik a vezetőt, nem fog tudni változtatni. Ki vállalja, hogy rajta kívülálló okok miatt is büntessék?” – tette fel a kérdést Tüttő Kata.

Fontos, hogy meghúzzunk egy határt és azt be is tartassuk – mondta Raduly Sándor (Fidesz-KDNP), aki szerint valóban vannak objektív tényezői az adósság felhalmozásának, de meg kell határozni, hol van a vezetőnek és csapatának felelőssége. Hangsúlyozta, hogy nem személyi problémáról van szó, csupán fegyelmezett gazdálkodást várnak el a fővárosi intézményektől.

Átlátja a rendelet ellentmondásait a bizottság Fideszes elnöke, Velkey György, aki 8 éve vezeti a Bethesda Gyermekkórházat. Jelenleg a Kórházszövetség is – amelynek jelölt elnöke – küszködik annak pontos meghatározásával, hogy mikor számít eladósodottnak egy kórház, s nincsen meghatározva az adósságállomány definíciója sem. A rendelet szerinte is labilis, de nem csak az egészségügyi intézményekről szól, igaz, ezek esetében nehéz helyzeteket teremthet. Ugyanakkor képviselőként a főváros költségvetési rizikóit is ismeri.

A rendelet ellátási zavarokat okoz, ha ebben a formában elfogadják, s megvan rá az esély, hogy nem is fogják alkalmazni, mert nem is lehet – ezt már Kökény Mihály jelezte a bizottság tagjainak, aki tanácskozási joggal vett részt az ülésen.

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság Fidesz-KDNP-s tagjai tartózkodtak a módosítási javaslatok elfogadásánál, így azt csak az MSZP és a Jobbik képviselője támogatta. A legnagyobb ellenzéki párt a csütörtöki ülésen benyújtja módosító javaslatait a közgyűlésnek.

eLitMed.hu – T.O.
2011-02-23


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Szentes visszavett