TARTALOM

 VISSZA

 


Szexuális zaklatás tinédzserkorban




 



Egy kanadai tanulmány kimutatta, nem védte meg a lányokat a szexuális visszaélésektől az a törvény, mely 14-ről 16-ra emelte a büntethetőségi korhatárt. A törvény két évvel ezelőtt lépett életbe az országban.

Brit Kolumbia lakossági adatainak elemzése után a Brit Kolumbia és a Simon Fraser Egyetem kutatói újabb eszközök bevetését javasolták a védtelen gyermekek és tinédzserek védelme érdekében. Az eredményekről a Canadian Journal of Human Sexuality számolt be. A tanulmány vezetője, Bonnie Miller szerint két alapvető okból módosították a törvényt: hogy megvédjék a fiatalabb tinédzsereket a felnőttek szexuális közeledésétől, illetve, hogy éretlenségük miatt ne hozzanak a szexuális egészségük szempontjából rossz döntéseket.

A kutatócsoport 2008-as adatokat vizsgált. A tartomány szerte végzett felmérésben nem kevesebb, mint 29 000 diák vett részt, 7-12. osztályig. "A törvényt azért változtatták meg, hogy a 14-15 éves korosztályt megvédjék a felnőtt szexuális ragadozóktól." - mondta el Miller, aki az UBC Nővérképző iskola kutatási asszisztenseként dolgozik. "Kiderült azonban, hogy nem ők a legveszélyeztetettebb réteg. A 13 éven aluliak - akiket a törvény eddig is védett - sokan ismerték be, hogy 20 éven felüliekkel létesítettek szexuális kapcsolatot." A tinédzserek közül, akik 12 éves kor előtt kezdték a nemi életet, 39 százalék nyilatkozott úgy, hogy 20 éven felülivel vesztette el a szüzességét. Akik 14-15 éves korban estek át első szexuális élményükön, csak 2-3 %-ban tették ezt felnőttel. "Fontos, hogy megvédjük a gyermekeket és tinédzsereket a szexuális kizsákmányolás ellen." - tette hozzá Elizabeth Saewyc, az UBC ápolási és serdülőgyógyászati professzora. "A törvényi változásoknak azonban bizonyítékokon kell alapulniuk, mi viszont úgy látjuk, hogy ez a fajta módosítás nem a valóságos problémára irányul."

A másik kérdés, ami miatt módosították a törvényt, hogy vajon a fiatalabbak felelőtlenebbek-e. Nem feltétlenül. "A legtöbb tinédzser nem él nemi életet." - mondta Miller. "Azok, akik viszont igen, nincs különbség a döntés megfontoltságának mértékében." A 14-15 éves korosztályból többen számoltak be arról, hogy szexre kényszerítették őket, mint a 16-17 évesek közül, de ezt általában kortársaik követték el, nem felnőttek. A két korcsoport között nem mutatkozott különbség az alkoholos vagy drogos befolyás alatt elkövetett nemi aktus, illetve a tinédzserkori terhesség tekintetében. A fiatalabbak körében kicsit gyakoribb az, hogy az első évben mindjárt több partnert is kipróbálnak. A fiatalabb korosztály inkább használ óvszert, az idősebbek pedig hormonális fogamzásgátlót. A szexuálisan aktív tinédzserek 80-90 százaléka védekezik, minden harmadik pedig mindkét módszert beveti a biztonság érdekében.

"A tanulmányból kiderül, hogy a társadalomnak többet kell tennie a gyermekek és tinédzserek sérelmére elkövetett szexuális zaklatás ellen, olyan eszközökkel, melyek túlmutatnak a jogi kereteken." - mondta Saewyc. "A törvény már csak akkor avatkozik közbe, ha megtörtént a sajnálatos esemény. Ha beszélünk a fiataloknak a szexuális erőszakról és az egészséges párkapcsolatokról, akkor a helyükre kerülnek a szexuális zaklatással kapcsolatos vélemények és mendemondák. Bátorítani kell a gyerekeket, hogy mindenképp beszéljenek arról, ha molesztálják őket. Talán sikerül megállítani a tinédzserek körében terjedő nemi erőszakot is."

"A tanulmányt támogató CIHR Népességi és Közegészségügyi Intézet felismerte a támogatás és kutatásfejlesztés fontosságát a legsebezhetőbb korosztály védelme érdekében." - nyilatkozta Nancy Edwards, a CIHR tudományos igazgatója. "Úgy véljük, elengedhetetlen,hogy együttműködjünk a közösségi szolgálatokkal, szülőkkel, iskolákkal és az egészségügyi szakemberekkel, hogy megoldhassuk a szexuális zaklatás problémáját."

Forrás: Medipress

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Szexuális zaklatás tinédzserkorban