|
TARTALOM
Színdarabhoz vár egészségügyi történeteket két színtársulat Az egészségügyről szóló, Anamnesis munkacímű közös produkciójához a nézők történeteit várja a Katona József Színház és a Szputnyik társulat. Jövő tavasszal a budapesti Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság Bodó Viktor rendezésében közös előadást készít, amely egy mindenki által ismert és aktuális témáról, az egészségügyről fog szólni - olvasható a színház által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben. Mint írják, rendhagyó módon szeretnék nézőiket már a darab megírásakor a színházi alkotófolyamatba bevonni, és segítségüket kérik a történet kialakításában. Olyan igaz történeteket várnak betegséggel-egészséggel, kórházakkal, egészségügyi ellátással kapcsolatban, amelyekben valóban személyes élményről, tapasztalatról számolnak be - akár betegként, akár egészségügyi dolgozóként - a szerzők. Lehet ez szomorú, vidám, abszurd, humoros, tragikus, komikus, tragikomikus, felemelő, elgondolkoztató, kétségbeejtő, hihető, hihetetlen, titkos, melodramatikus, színes és meglepő is akár. A felhívás szerint a történet beküldésével az író ahhoz is hozzájárul, hogy, ha szövegét kiválasztják, akkor a teljes történetet, vagy annak részleteit a darabba beépítsék, az előadásban felhasználják. A személyiségi jogokat védve, az írásokat név nélkül használják majd - áll a közleményben. A történeteket június 30-ig várják az anamnesis2012@gmail.com e-mail címre. A készülő, Anamnesis munkacímű darab bemutatóját jövő év áprilisában a Katona József Színházban tartják. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: A filozófus, „idegesítő figura” |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




