|
TARTALOM
Szójával a terhességért Hatszoros a sikeres megtermékenyítés esélye, ha a lombikprogramban résztvevő nőt szójaalapú összetevőkkel kezelik. Az évek óta hiába próbálkozó páciensek fele ezután az első alkalommal teherbe esett. A kezeléshez az Intralipid nevű zsír- és kalóriagazdag folyadékot használták. Az orvosok remélik, hogy ennek segítségével a jövőben egyre több nő válhat anyává, megkímélve őket a sikertelen mesterséges megtermékenyítés okozta érzelmi és anyagi megpróbáltatásoktól. A keverék leállítja azoknak a káros vegyületeknek a termelődését a testben, amelyek akadályozzák a teherbeesést. „Nap mint nap látok kétségbeesett párokat, akik a sokadik sikertelen próbán vannak túl. Az emberek főleg az anyagi veszteségről szoktak ilyenkor beszélni, pedig az érzelmi megrázkódtatás még sokkal nagyobb” – mondja George Ndukwe, egy nottinghami termékenységi klinika vezetője. Az orvos szerint a terméketlen nők legalább egynegyedének az immunrendszerével van probléma, a túl sok fehérvérsejt ugyanis megtámadja a terhességet. A kezelések során eddig alkalmazott szerek fejenként 2000 fontba, azaz majdnem 645 ezer forintba kerülnek, mégsem járnak velük mindenkinél sikerrel. Az Intralapid ára azonban mindössze ennek egytizede, ártalmatlanabb, és jóval eredményesebbnek is bizonyul. A kísérletben résztvevő nők átlagosan hat sikertelen próbálkozáson voltak tú,l de volt olyan is, aki már tizenkét alkalommal vetette alá magát a rendkívül kellemetlen beavatkozásnak. Felük esett ezután azonnal teherbe, míg a kontrollcsoport tagjainak csak 9 százaléka. Ezen kívül mások szteroidokat vagy az asztma kezelésére használt gyógyszereket próbálnak ki a magas fehérvérsejtszám csökkentésére, hogy ezzel segítsék elő a gyermekáldást. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




