TARTALOM

 VISSZA

 


Szoros a kapcsolat test és élek között


Szoros a kapcsolat test és élek között


 


A halálfélelemből származó idegesség és szorongás kapcsolatban áll a szívrohamot követő gyulladás mértékével - állítja egy új brit tanulmány.

A test és lélek között fennálló szoros kapcsolatra hívják fel a figyelmet a European Heart Journal című folyóirat június 1-i online számában publikált tanulmány eredményei - mondta Dr. Suzanne Steinbaum, a New York-i Lenox Hill Kórház kardiológusa.

A tesztekből egyértelműen kiderült, hogy azoknál a szívinfarktuson átesett pácienseknél, akik szorongtak és rettegtek a haláltól, nagyobb mértékű gyulladás alakult ki és csökkent a szívritmus egyenletessége.

„A tanulmány valóban megerősíti azt a feltételezést, miszerint a lelki problémák kivetülhetnek a testünkre és az emberek érzelmi reakciói hatással lehetnek a test biológiai mechanizmusaira” - mondta Dr. Robert Gramling, a New York-i Rochester Egészségügyi Központ docense.

A londoni St. George Kórházban végzett, 18 hónapig tartó kísérletben 208 szívkoszorúér-elzáródással kezelt önkéntes páciens vett részt. Az önkénteseket a haláltól való félelmeikről kérdezték az orvosok, miközben rendszeresen mérték a tumornekrózis-faktor (TNF) vérszintjét, mely fontos szerepet játszik a gyulladások kialakulásában.

A vizsgálatok idején minden ötödik páciens számolt be extrém szorongásról és halálfélelemről, míg a résztvevők kétharmada enyhe érzelmi reakciókat tapasztalt magán. Érdekes módon a fiatalabb, szegényebb és egyedülálló, szociális elszigeteltségben élő emberek számoltak be hevesebb érzelmi reakciókról, írja a tanulmány.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2008;18(4) A halálfélelem, a halál iránti attitűd és a mentális egészség kapcsolatának korosztályos összehasonlító vizsgálata





Hatékony a vérrögoldás és értágítás szívroham esetén




Az ázsiaiak másképp viszonyulnak a halálhoz




Emeli a halálozási kockázatot a szívritmuszavar




Beszélni a halálról is kell




Új eszköz a szívroham előrejelzésére



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Szoros a kapcsolat test és élek között