TARTALOM

 VISSZA

 


Tizenöt petesejttel a legnagyobb az esély


Tizenöt petesejttel a legnagyobb az esély


 


A lombikprogramoknak akkor a legnagyobb a sikere, ha egy ciklus során a petefészkekből 15 petesejetet nyernek - állítja egy új tanulmány.

1991 és 2008 között az Arri Coomarasamy, a Birminghami Egyetem kutatója által vezetett vizsgálat során 400 ezer IVF ciklus adatait elemezték. A legnagyobb teherbeesési arányt 15-20 petesejt nyerése esetén tapasztaltak, ez az arány csökkent, ha több, mint 20 petesejtet nyertek. Ennek eléréséhez általában közepes mennyiségű hormonadagokra van szükség. Az eredmények hasznosak lehetnek az IVF-el foglalkozó szakemberek számára, akik így túlstimuláció nélkül érhetik el a legkedvezőbb eredményt.

A teherbeesési arány 15 petesejt nyerése esetén 2006 és 2008 között az életkorok szerint is változott: a 18-34 év közötti korosztályban 40 százalékos volt, a 35-37 év közöttiek esetében 36 százalék, a 38-39 év közöttiek csoportjában 27 százalék, míg a 40 évesek és az annál idősebbek között mindössze 16 százalék. Az nem vizsgálták, hogy a gyerekek friss vagy fagyasztott embriók visszaültetéséből születtek-e.

Eddig a nyert petesejtek számát és a teherbeesés arányait vizsgálták, ez az első olyan közlemény, mely az élveszülési arányt mérte fel.

A közlemény az európai Human Reproduction című szaklapban jelent meg.
Élveszülési arány alatt azokat a beavatkozásokat értjük, melyek nemcsak terhességhez vezetnek, hanem olyan terhességekhez, melyekből élő gyermek születik. A lombikprogram során a petefészkek működésének fokozásával petesejteket nyernek, melyeket laboratóriumi körülmények között megtermékenyítenek. Ezt követően több embriót ültetnek vissza a méh üregébe, annak a reményébe, hogy a terhességből gyermek születik, akár olyan áron is, hogy a többes terhességek aránya megemelkedik. A megmaradt embriókat lefagyasztják és ha szükséges, azokat a későbbiekben még fel lehet használni.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Nem érdemes sokáig várni a gyerekvállalással



Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere




Stresszoldás a terhességért







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Tizenöt petesejttel a legnagyobb az esély