TARTALOM

 VISSZA

 


Több csokival, több nevetéssel a szívünkért




 


Együnk étcsokoládét, nézzünk vidám filmeket, kerüljük a stresszes munkaköröket és pedálozzunk keményen kerékpározás közben - így foglalhatók össze az egészséges szívhez szükséges recept összetevői a Párizsban ezen a héten megrendezett konferencia szakértői szerint.

Oscar Franco és munkatársai a Cambridge-i Egyetemről az Európai Kardiológiai Társaság éves találkozóján hétfőn ismertették azt a tanulmányt, amelyhez hét korábbi, százezernél több ember bevonásával készült vizsgálat adatait elemezték újra.
Öt tanulmány eredménye szerint jó hatással van a szív egészségére a csokoládé fogyasztása, két tanulmány eredménye szerint nem. A megállapítások szerint átlagosan 37 százalékkal kisebb volt a szív- és érrendszeri betegségek és 29 százalékkal alacsonyabb a szélütés kockázata azoknál, akik a legtöbb csokoládét ették azokhoz képest, akik a legkevesebbet. Franco - akinek tanulmánya a British Medical Journal című orvosi folyóirat online kiadásában is megjelent - hozzátette, hogy a csokoládétól (kakaótól) származó előnyt felülmúlhatja sok édesség egészségtelen volta, nagy zsír- és cukortartalma.

Dán kardiológusok szintén hétfőn ismertetett tanulmánya szerint a kerékpározás szívvédő hatását kevésbé a tekerés időtartama vagy távolsága, inkább annak intenzitása határozza meg. A rendszeresen és intenzíven bicikliző férfiak átlagosan 5,3 évvel éltek tovább, mint a lassú tempóban kerékpározók. Utóbbiakhoz képest még a közepes tempóban tekerő férfiak is 2,9 évvel tovább éltek. A vizsgálatba bevont nőknél 2,9 és 2,2 többletévet hozhatott a rendszeres erőteljes, illetve közepes intenzitású kerékpározás.
Az is igazolódni látszik egy tanulmány alapján, hogy a nevetés a legjobb orvosság.

Michael Miller, a Marylandi Orvosi Egyetem kutatója különböző érzelmi tartalmú filmeket mutatott a vizsgálatban részt vevő önkénteseknek, akiknél ezt követően megmérte ereik átmérőjét. Az erek összehúzódása, szűkülése csökkenti a vér áramlását a szervezetben. Miller azt tapasztalta, hogy 30-50 százalékos különbség mutatkozott az erek átmérőjében a nevetés és a mentális stressz fázisai között.

A Helsinki Egyetem kutatói Tea Lallukka vezetésével azt tekintették át tanulmányukban, hogy a munkahelyi feszültség és a túlórák miként járulnak hozzá az egészségtelen életmód kialakulásához. Megállapították, hogy az alkalmazásban álló emberek általában jobb egészségi állapotban vannak, mint a munkanélküliek, ám a stresszes munkakörökben dolgozóknál gyakrabban fordul elő túlsúly és egészségtelen életmód, mint a nyugodtabb munkahelyi környezetben tevékenykedőknél.

2011. 08. 30.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: Étcsokoládé és a stroke




A szívbetegség megelőzhető vidámsággal és zenével




A kerékpár a legjobb eszköz elhízás ellen




Az enyhe stressz is okozhat munkaképtelenséget






Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Több csokival, több nevetéssel a szívünkért