|
TARTALOM
Több lehet itthon a donor Mint oly sok mindennek az egészségügyben, úgy a nem megfelelő donációnak is első sorban az az oka, hogy túl kevés az orvos és a szakdolgozó az ágazatban, legkevésbé a tárgyi feltételek hiánya akadályozta a transzplantálható szervek felhasználását. Annak érdekében, hogy minél kevesebben vigyék magukkal szerveiket a túlvilágra, a transzplantációs koordinátori hálózat bővítésére tett javaslatot az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) Szervkoordinációs Irodája a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak (Nefmi), derült ki egy keddi sajtótájékoztatón. Az új rendszer felállítása és működtetése mintegy 100 millió forintba kerülne, a nemrégiben véget ért transzplantációs koordinátori pilot program adatainak összesítése után kiderült, a szervezett donorfigyelés gazdaságilag is mérhető hasznot hozhat. A tavalyi év negyedik hónapjától idén áprilisig összegyűlt információkat, tapasztalatokat Mihály Sándor, a Szervkoordinációs Iroda igazgatója mutatta sajtótájékoztatóján, ahol kiderült, a szervezett donorfigyelésnek köszönhetően növekedhet a transzplantációk száma is. Az iroda vezetőjének becslése szerint akár már januártól működhetne az új koordinációs hálózat, ha a szaktárca rábólint a javaslatukra és forrást is biztosít annak felállításához és működtetéséhez. Az egyéves modellkísérletben négy vidéki és öt budapesti kórház vett részt, ezekben az intézetekben 13,6 százalékkal emelkedett a szervdonorok száma, ami jelentősnek mondható, különösen annak tükrében, hogy manapság kétszer annyian várnak átültethető szervre, mint amennyi rendelkezésre áll az országban. A modellprogramban résztvevő vidéki kórházakban a spanyol, a fővárosiakban az angol módszer szerint jártak el a szakemberek. Míg az előzőnél egy megbízott aneszteziológus szakorvos figyelte a donornak megfelelő alanyokat, addig az utóbbinál az OVSz-nél működő iroda koordinátorai hetente keresték fel az intézményeket, hogy adatokat gyűjtsenek a lehetséges donorokról. A Nefmi felé tett javaslatában a spanyol módszer országos bevezetését javasolta az Iroda, mert ez hatékonyabbnak bizonyult a donorok számának növelésére a hazai finanszírozási, és strukturális rendszerben. Az egyelőre három évesre tervezett programtól azt várják, hogy folyamatosan emelkedik majd a donorszám, számottevő költséghatékonyság mellett. A modellkísérletben résztvevő 9 intézményben a megvalósult donációk száma 15-ről 37-re emelkedett, amely egyértelműen a donációs aktivitás növekedésére utal. A közgazdasági hatékonyság alátámasztására az irodavezető elmondta, egy cadaver vesetranszplantált beteg egy várólistás beteghez képest 20 év alatt több mint 34 millió forint gazdaságilag is értékelhető értéket teremt, amennyiben csak a minőségi életévnyereséget és a dialízis kiadások csökkenését számítják. A modellkísérlet alatt 44-el nőtt a cadaver veseátültetések száma, ami így 1 483 millió forint társadalmi megtakarítást eredményezett. A pilotprogramban részt vevő kilenc intézmény közül mindössze egy teljesített a várakozásokon alul, Mihály Sándor azonban az élenjárókat emelte ki első sorban. Hosszú évek óta élenjár a donorszervek jelentésében a nyíregyházi és a miskolci kórház, évente húsz körüli donációra alkalmas esetet jelentve, ezek egyébként a modellkísérletben nem szerepeltek. A tavalyi adatokkal összehasonlítva a legnagyobb előrelépés a pilot résztvevő kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházánál volt, de a programtól függetlenül jelentett idén ötnél több esetet az egri kórház, ahonnan tavaly még egyetlen esetről sem érkezett jelzés. Az átültetendő szervek és a transzplantációs teamek szállításának gördülékenyebbé tételére az OVSz 5 új mikrobuszt is kapott nemrégiben a szaktárcától. Mint Mihály Sándor elmondta, szeptembertől ők maguk, izoláltan végzik ezt a feladatot, mert az Országos Mentőszolgálat (OMSz) nem bizonyult elég hatékonynak ezen a területen, például gyakorta autót cseréltek a megyehatárokon. Az autók az OVSz központjában lesznek elérhetőek, a vérszállítási feladatok mellett egy ügyeletes jármű mindig rendelkezésre áll majd transzplantációs célokra. eLitMed.hu, T. O. 2011-08-02 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





