TARTALOM

 VISSZA

 


Több orvos egybehangzó véleménye kell a halálhoz


MTI

 


Házhoz menni is tudó, mozgó "eutanáziaklinika" kezdi meg működését Hollandiában jövőre, amely speciálisan képzett orvosok részvételével megkönnyítheti az ezt kérő gyógyíthatatlan betegek halálba segítését.

Holland sajtójelentések szerint az újítást indítványozó szakosodott szervezet (NVVE) azzal érvelt, hogy azok az emberek, akik - legtöbbször elviselhetetlen fizikai szenvedéseik megváltására - a méltó halált választják, általában otthon szeretnének átesni a kezelésen. Vannak továbbá, akiknek a kérését azért nem tudják teljesíteni, mert az egészségügyi intézményekben nem tudják fogadni őket.

Az NVVE szerint az ezres nagyságrendet is elérheti azoknak száma, akik az új kezdeményezésnek köszönhetően jutnak hozzá a kezeléshez.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jövőben az eddiginél kevésbé megindokolt esetben is végeznek eutanáziát az országban. Az eljárásért folyamodóknak ugyanúgy át kell esniük egy betegfelvételi eljáráson, mintha kórházban ápolnák őket, több orvos egybehangzó szakvéleményével is rendelkezniük kell.

Hollandiában - amely a világ legliberálisabb országai közé tartozik - szigorú szabályok betartása mellett, de lehetséges az eutanázia. A feltételek közé tartozik, hogy az érintett elviselhetetlen fájdalmakkal járó gyógyíthatatlan betegségben szenvedjen, és szenvedéseinek megrövidítését maga kérje még teljesen tiszta tudatállapotban.
A sajtóközlések szerint az országban évente mintegy tízezer eutanáziakérelem érkezik az illetékes szervekhez, ám ennek csak átlagosan egyharmadát teljesítik a szükséges feltételek hiányosságai miatt.

Veres Béla/MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Több orvos egybehangzó véleménye kell a halálhoz