|
TARTALOM
Törvénytervezet készül a melegek korlátozására Szentpétervárott
MTI
Szentpéterváron hamarosan büntethető lesz a homoszexualitás népszerűsítése: a városvezetők november 30-án tartanak végszavazást a múlt héten elsőre nagy többséggel elfogadott helyi jogszabályról, amelyet bírál a brit és az amerikai külügyminisztérium, illetve a jogvédő szervezetek is. A kiskorúak körében deviáns magatartásformákat népszerűsítőkre 3000 rubelig (22 ezer forint), vállalatokra pedig 50 ezer rubelig (368 ezer forint) terjedő bírságot szabhatnának ki - írta internetes oldalán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. "A törvénynek az az üzenete, hogy a homoszexualitás elfogadhatatlan, vagy a pedofíliához hasonló bűncselekmény, téves" - hangsúlyozta szerdai közleményében a brit külügyminisztérium. London szerint a jogszabály ellentétes Oroszországnak az emberi jogok terén vállalt kötelezettségeivel. Az amerikai külügyminisztérium "komoly aggodalmát" fejezte ki a törvénytervezettel kapcsolatban, amely szerinte "korlátozza a melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok szólás- és gyülekezési szabadságát". A kormányzó Egységes Oroszország párt által előterjesztett jogszabály ellen több alkalommal tartottak tiltakozó megmozdulást Szentpéterváron. Egy, a melegek jogait védelmező szervezet honlapján (AllOut.org) aláírásgyűjtést indított a törvénytervezet ellen, amelyet eddig csaknem 200 ezren írtak alá. Az orosz hatóságok azzal érvelnek, hogy a jogszabállyal a gyerekeket védenék az egyre népszerűbbé váló deviáns szexuális magatartásoktól. A készülő szentpétervári rendelkezésekhez hasonlóak már érvényben vannak Asztrahán és Rjazany területen. Az egykori Szovjetunióban illegális volt a homoszexualitás, és az unió felbomlása után a diszkriminatív rendelkezést csak Borisz Jelcin orosz elnök idején oldották fel, 1993-ban. Ugyanakkor két évtizeddel a Szovjetunió felbomlása után is a lakosság körében még mindig tartja magát a "homofóbia"- írta a RIA Novosztyi. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





