TARTALOM

 VISSZA

 


Továbbra is a problémákat sorolták




 

A Világgazdaság című lap XXI. egészségügyi konferenciáján „mindent vitt” a Szócska Miklós, területért felelős szakállamtitkár Semmelweis Tervről szóló előadása, de az egészségügy többi szereplője is választ keresett a konferencia címében feltett kérdésre: Merre tart az egészségügy? – Stratégia, szerkezetváltás, működésfejlesztés finanszírozás.

Szócska expozéja után Mikola István, a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke úgy kezdte: a Semmelweis Terv kiváló szakmai program, de a költségvetés előterjesztésének ismeretében feltőkésítésre lesz szükség az ágazatban, mert a tőkemegtérülésre nincs esély. 2011 a túlélés éve lesz, csak szerkezetátalakításra lesz lehetőség. Az igazi konszolidáció csak ezután következhet, amely egyszeri, nagy invesztíciót igényel. Pozitív tendencia, hogy forráskivonás nem történt, ugyanakkor ha az ágazat túléli a 2012-13-as éveket, utána már a megkezdődő gazdasági prosperitásnak köszönhetően ide is több forrás jut majd.

Az elnök úgy vélte, mivel az állam egyre több pénzt tesz a központi büdzséből a járulékok mellé a tb kasszájába, így jogosan követeli, hogy kövesse az ágazatban a pénz útját, s hangsúlyosan avatkozzon be a működésbe.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a korábban csatlakozott uniós országok „lerabolják” a később csatlakozottakban képzett egészségügyi szakdolgozói gárdáját. Ráadásul itthon is megalázó helyzetbe kerülnek egyes kollégák, hiszen olyan eset is előfordul manapság, hogy a kórházával vállalkozóként szerződött doktor számláját a pékével egy kategóriába sorolva hónapokig nem fizetik ki.

Bár a kamara igyekszik érvényt szerezni javaslatainak – ezért is adták ki a napokban az „Orvosok nélkül nem megy” című közleményüket, amelyet az elnök felolvasott a konferencián. „Ezeket a közleményeket megírni könnyű, közzétenni szintén, azonban érvényt szerezni a benne foglaltaknak nagyon nehéz” – zárta a MOK elnök.
„A bomba már felrobbant” – figyelmeztetett Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke, aki elmondta, a migrációs potenciál egyáltalán nem csökken, 73%-nál magasabb az elvándorlási kedv. Az egészségügyi vezetés által gyorsan megszüntetett röghöz kötési rendelkezés javított valamelyest a mutatókon, a végzős orvosok 57 százaléka lépett be augusztus elsejéig a szakképzésbe, ugyanakkor 30 százalékuk eltűnt.

Csak néhány hete, hónapja van az egészségügyi vezetésnek a helyzet rendezésére, mert beavatkozás nélkül egy teljes generáció tűnhet el az orvosi karból. Csak akkor van esély a rezidensek itthon tartására, ha ez kormányzati prioritás, és kellő támogatást kap.

Az államnak az adókból kell kiegészítenie a járulékcsökkentés miatt az Egészségbiztosítási Alap bevételeit – mondta Boncz Imre, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke. Míg a teljesítményvolumen-korlát (TVK) bevezetése sok vitát váltott ki, és rengeteg feszültséget okozott az egészségügyben – az egyetemi intézetek és gyermekkórházak voltak a legnagyobb vesztesei a TVK-nak – annál már csak az úgynevezett lebegő finanszírozás volt rosszabb, ami így csupán fél évig működött. Az intézmények visszasírták az elátkozott TVK-t, s az vissza is jött. Az elmúlt évek kísérletei csupán arról szóltak, ki viselje a finanszírozás kockázatait. Mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem tudta finanszírozni bevételeiből a teljesítményeket, így az annak túllépéséből keletkező hiányt átnyomta az intézményekre. A hiány így azon az oldalon jelentkezett.

„Az egészségügyben is fájdalmas döntéseket kell meghozni, s bár a bizalom nagy az új vezetéssel szemben, se pénz, se türelem nincs már” – ezt már Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke mondta, aki továbbra is a korábban felvázolt javaslatai mentén látja a kilábalásra az esélyt: a rendszer sokktalanítása után fejlesszék az egészségipart és erre építve alakítsák ki az új ellátórendszert. A rendszerváltás óta munkálkodó 10 egészségügyi miniszter tevékenykedését áttekintve azt mondta, Surján László (1990-94) idejében volt az egészségügy legsikeresebb időszaka, azóta várják a szereplők a pozitív változásokat.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Továbbra is a problémákat sorolták