TARTALOM

 VISSZA

 


Túlnyomásos oxigénkamra agydaganat kezelésére?




 


Az egyik legrosszindulatúbb agyi daganatos betegségben szenvedők állapotjavítását igyekeznek amerikai agysebészek elérni azzal, hogy a betegeket nagynyomású oxigénkamrába helyezik. Az új gyógymódot az eddig is alkalmazott műtét, a daganatellenes gyógyszerek és a besugárzás mellett próbálják fölhasználni a túlélési arány növelésére.

Nem a gondolkodást végző agysejtekből, hanem az agy támasztósejtjeiből nőnek ki a glioblasztómák, amelyek a leggyorsabban növekvő rosszindulatú daganatokat jelentik. Általában fiatal korban jelentkeznek és igen hamar súlyos tünetekhez vezetnek.

Amerikai agysebészek már eddig is a létező kezelési módok egész sorával próbálkoztak. A műtéten kívül vannak gyógyszerek, melyek a sejtek rákos szaporodását gátolják, besugárzást is alkalmaznak, de a folyamatot megakadályozni, akár késleltetni igen nehéz.

„A rosszindulatú glioblasztóma a 35 év alatti daganatos halálozás második leggyakoribb oka, és az 54 éves életkor alattiak körében az ilyen betegségben bekövetkező elhalálozás negyedik okaként szerepel” - írja J. Paul Duic professzor a Neurology című szaklapban.

Kórélettani vizsgálatok tanúsága szerint ezek a daganatsejtek alacsony oxigéntartalmú közegben növekszenek fokozottan. Azt is bizonyították, hogy ilyen anyagcsereviszonyok között ezek a rákos sejtek ellenállóbbak a sugárkezeléssel és a gyógyszerek hatásával szemben. A kutatók arra gondoltak, hogy az eddigi beavatkozások mellett ezeket a betegeket túlnyomásos oxigénnel is kezelik. Japán kutatók már évekkel korábban tapasztalták, hogy az oxigén belégzése után a besugárzás és a gyógyszer javította az ilyen betegek túlélését.

Az amerikai munkacsoport a gyógyszerrel és besugárzással hat héten át használná a tiszta oxigént magas nyomással. Ezután egy hónapos kezelési szünet következik, majd havonta adnának gyógyszert. Az agysebészek azt remélik, hogy ezzel a kombinációval a betegek javulási esélyeit sikerül növelni. Erre nagy szükség volna, mert a glioblasztómában szenvedők közül jelenleg csak minden negyedik él két évvel a diagnózis kiderülése után.

2011. 08. 04.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: Karinthy öndiagnózisa




Ideggyógyászati Szemle - 2010;63(5–6) Agytumorok képfúzióval vezérelt brachyterápiája




Ideggyógyászati Szemle - 2010;63(1-2)Különböző invazivitású agydaganatok extracelluláris mátrixának expressziója







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Túlnyomásos oxigénkamra agydaganat kezelésére?