TARTALOM

 VISSZA

 


Ügyelet után nyolc óra pihenő jár




 


Szeptember elsejei hatállyal módosították az egészségügyi dolgozók ügyeletét érintő szabályokat. Ezzel egyértelművé válik, hogy az ügyeleti idő is a heti munkaidő része, a dolgozóknak az ügyelet befejezését követően legalább 8 órányi pihenőidő jár, ha pedig ennek rovására nem tudta ledolgozni előírt munkaidejét, a személyi alapbér akkor is megilleti.

Az egészségügyi államtitkárság az MTI-t úgy tájékoztatta: az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló törvény módosítására azért volt szükség, mert az egészségügyi dolgozók ügyeleti idejéről és pihenőidejéről szóló korábbi szabályozás nem volt egyértelmű, egyebek mellett nem határozta meg a pihenőidő munkajogi minősítését, vagy hogy annak órái beleszámítanak-e a rendes munkaidőbe. Ebből adódóan előfordult például, hogy a munkáltató utólag ledolgoztatta a kompenzáló pihenőidő óráit, vagy a személyi alapbér pihenőidőre eső részét levonta - írta a szaktárca.

A csütörtökön hatályba lépő módosítás egyértelműen megfogalmazza, hogy egészségügyi ügyelet esetén a pihenőidőt közvetlenül az egészségügyi ügyelet befejezését követően kell kiadni. Két egészségügyi tevékenység között legalább 11 óra megszakítás nélküli pihenő idő jár. Ez a napi huszonnégy órán át folyamatos szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók, mint a kórházak esetében - a felek megállapodása alapján - legalább 8 óra pihenőidőre csökkenthető.

Mindezek mellett a jogszabály-módosítás az Európai Unió bíróságának döntéseire való tekintettel megerősíti, hogy a heti munkaidő legmagasabb időtartamába az egészségügyi ügyelet teljes idejét be kell számítani, továbbá egyértelművé teszi az egészségügyi ügyeletet követően kiadandó kompenzáló pihenőidő munkajogi minősítését. Így a dolgozóknak akkor is ki kell fizetni a személyi alapbért (garantált illetményt), ha az ügyeletei után kiadott kompenzáló pihenőidők miatt az előírt munkaidőt az ügyeleten kívül nem tudta ledolgozni.

A törvény továbbá arra is kitér, hogy a heti pihenőnapon vagy munkaszüneti napon ügyeletet ellátó egészségügyi dolgozók számára utólag biztosítani kell a ledolgozott időnek megfelelő pihenőidőt, vagy ennek hiányában kiemelt ügyeleti díjat kell megállapítani a számukra.

2011. 08. 31.

Forrás: MTI



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Ügyelet után nyolc óra pihenő jár