TARTALOM

 VISSZA

 


Új, belélegezhető vakcina kanyaró ellen




 

A Colorado Egyetem kutatói porított alakú, inhalációs vakcinát fejlesztettek, mely képes lehet a kanyaró megelőzősére. A klinikai vizsgálatokat idén Indiában fogják lefolytatni, a siker esetén ugyanezen elven a tuberkulózistól a méhnyakrákig más fertőzések elleni védőoltások is elérhetőek lehetnek.

A belélegezhető kanyaróvakcinát, mely szén-dioxidot és speciálisan legyengített vírust tartalmazott, Robert Sievers és munkacsoportja fejlesztette ki.

A folyamat során mikroszkópikus buborékok alakulnak ki, melyet porítanak, és a beteg az így kapott anyagot egy apró műanyag tasakból lélegzi be.

Sievers eredményeikről a május 9 és 12 között Grazban rendezett Nyolcadik Európai Konferencia a Kritikus Pont Feletti Folyadékokról nevezetű tudományos ülésen számolt be.

A statisztikák szerint a kanyaró vezető halálok fiatal gyermekek körében. 2008-ban világszerte 164 ezer halálesethez vezetett, ebből Indiára ennek kétharmada esett.

Sievers professzor szerint munkájuk legnagyobb eredménye, hogy el lehet felejteni az emberek sokaságát elrettentő tűket és fecskendőket. Az új technológia segítségével a vakcina közvetlenül a tüdőbe kerül, egy mély belégzés, és az oltás már meg is történt. Azonban a sorozatgyártás előtt az emberi kipróbálásnak kell a következő lépésnek lennie.

A speciálisan porított anyag a tervek szerint akár levegőbe is juttatható, ilyen módon hozzájárulva a kanyaró elleni védettség eléréséhez.

A felfedezés nagy fokban befolyásolhatja az oltási módszereket. Ilyen módon közvetlenül a tüdőbe lehet juttatni a tuberkulózis többszörös rezisztenciával rendelkező kórokozója elleni antibiotikumot, valamint másik potenciális felhasználási terület a humán papilloma vírussal szembeni oltás lehet, mellyel a tervek szerint lejjebb lehetne szorítani a méhnyakrákos esetek számát.

Forrás: Medipress


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Új, belélegezhető vakcina kanyaró ellen