|
TARTALOM
Új nemzetközi elektronikus egészségügyi rekord (EHR) szabvány Madridban július közepén egy 2 napos workshopon vett részt 40 résztvevő, akik az interoperábilis elektronikus egészségügyi nyilvántartások tervezésében és implementálásában szakértők és érdekeltek. A workshop azt az ötrészes nemzetközi szabványt, s az eddigi használat során szerzett tapasztalatokat dolgozta fel, melynek utolsó, az ISO (nemzetközi) és a CEN (európai) szabványrendszerekhez is kapcsolódó részét februárban publikálták. A szabvány meghatározza, hogy a klinikai adatokat milyen módon kell reprezentálni annak érdekében, hogy a beteg teljes vagy részleges egészségügyi dokumentációja közvetíthető legyen valamely ország, vagy akár különböző országok rendszerei között, úgy, hogy hűen megőrizze szakmai tartalmát, és bizalmas jellegét. Az EN13606 szabvány kifejlesztését erősen támogatta számos ország a kifejlesztés ideje alatt, és nagyszabású egészségügyi programok egyik legfontosabb megalapozó tényezőjévé vált például Svédországban, az Egyesült Királyságban, Szlovákiában és Brazíliában. A standard több mint 20 éves nemzetközi EHR kutatásra épül, és felhasználja a korábbi, 1995-ös és 1999-es európai szabványok kapcsán szerzett tapasztalatokat. Magában foglalja és egységesíti a klinikai archetipus módszert, és innovatív megközelítést ad olyan információs struktúrák tervezéséhez, melyek megszervezik az EHR tartalmát, annak érdekében, hogy megfeleljen a klinikusok igényeinek. Bíztató, hogy az első kipróbálók arról számoltak be, hogy képesek voltak közel „real time” használni az EN13606-at és az archetípusokat klinikai alkalmazások generálására, azaz sikerült csökkenti a rendszerfejlesztéshez szükséges időt több hónapról néhány napra. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





