TARTALOM

 VISSZA

 


Sorsok – Új tüdővel ébredt Bécsben


Sorsok – Új tüdővel ébredt Bécsben


 


Fogtechnikusi munkája miatt szilikózist kapott a 37 éves Rimóczy Gábor. Öt éve diagnosztizálták betegségét és rá egy évre meg is műtötték.

– Elmondaná betegsége történetét?

– Amikor megállapították a bajt, azt mondták, nincs rá gyógymód, de ha abbahagyom a fogtechnikusi munkámat, lehet, hogy nem romlik tovább az állapotom. Rögtön felmondtam a munkahelyemen, de azon kívül nem foglalkoztam a betegségemmel, nem jártam kontrollra sem Végül úgy kerültem vissza a tüdőgyógyászatra, hogy nem feleltem meg az éves munkaegészségügyi vizsgálaton, annyira leromlott az állapotom. Alig bírtam járni, féltem, vajon lesz-e emelkedő, lépcső arra, amerre mennem kell. Végül a Korányiba kerültem, ahol megmondták, hogy elengedhetetlen a transzplantáció. Ott fogtak. Furcsa volt, mert előtte soha nem voltam kórházban. 2007. október 11-én mentem be és 1-2 hét múlva PTX-et kaptam. Nagyon lefogytam, oxigénhiányos állapotba kerültem novemberben, ezért az intenzívre vittek és elaltattak. Egy hét múlva ébresztettek fel Bécsben. Új tüdőm volt. Mint később elmondták, rossz állapotom miatt sürgősségi várólistára tettek és másnap már volt donortüdő, így megoperáltak.





– Ez nagy szerencse…

– Tele voltam csövekkel, alig bírtam mozogni, az altatószerek mellékhatásai miatt ébren és álmomban is hallucináltam egy hétig. Sokat küzdöttem az intenzív osztályon. A fertőzésveszély miatt csak steril ruhában lehetett bejönni a kórtermembe, ahol egyedül feküdtem. Karácsonyra hazaengedtek. Mivel nem tudtam magam ellátni, a szüleimhez költöztem. Egyhangúan teltek a napok: vérnyomásmérés, gyógyszerek bevétele, inhalálás, biciklizés a szobabiciklin. Persze azonnal elkaptam az akkor járványként dúló influenzát. Kontrollra rendszeresen kellett járni, de ahogy telt az idő, egyre ritkultak az ellenőrzések.

Az operáció utáni első év nehéz volt. 75 kilogrammról 45-re fogytam. A tüdőt azonban nagyon jól lehet fejleszteni, csak törődni kell vele. Például légző tornázni. Jelenleg is sportolok, a Magyar Transzplantáltak Sportegyesületében pingpongozok, kétszeres Európa bajnok vagyok a Szív-és Tüdőátültetettek Európa Bajnokságán, amit jövőre Hollandiában rendeznek. Nemrég barátom, sorstársam invitálására focizni kezdtem. Első alkalommal csak pár lépést tudtam futni a pályán és teljesen kifulladtam tőle, de hétről-hétre jobban bírom az edzést.





Sok gyógyszert kell szednem, immunszupresszív szereket. A kontrollokon mindig ellenőrzik a gyógyszerszintemet, megfelelő-e ahhoz, hogy a szervezetem ne dobja ki a tüdőt, de ne is gyengítsen le a sok gyógyszer. Kényes egyensúly. Azt tudom, hogy nem károsodtak a szerveim, mert gyorsan épültem le. Az orvosok sok tanácsot adnak, mit szabad és mit nem. Például nem szabad termálfürdőben fürödni, mert a meleg víz a fertőzések melegágya. Én azért meg szoktam fürödni a szabadtéri medencékben.

Hogy milyenek az életkilátásaim? Magyarországon jó a túlélési arány. Nem aggódom. Úgy vettem észre a sorstársaimon, hogy a hatodik, hetedik év a kritikus.

Dolgozom sorstársaimért. Elnökségi tagja vagyok a Magyar Szervátültetettek Szövetségének. Tapasztalatom szerint nem megoldott a tüdőátültetett betegek utógondozása. Korábban a Korányiba járt minden tüdőtranszplantált, ahol sokat törődtek velünk az orvosok és ezért kötődünk hozzájuk. Ma a betegek egy része a Korányiba jár, a másik része a Tüdőklinikára, János Kórház területére. Felbomlani látszik a Korányi team-je. Központosítani kellene, szeparáltabbá, gördülékenyebbé tenni az utógondozást.

2011. 09. 13.

Császi Erzsébet

Kapcsolódó anyagok: Egyre nő a tüdőátültetésen átesett gondozottak száma




A mellkassebészetet az európai élvonalban kell tartani – Interjú dr. Lang Györggyel




Későn, katasztrofális állapotban kerültek transzplantációra a tüdőbetegek




Az intézmény - összevonások is nehezítik a szervtranszplantációt




Sorsok – Ezer lépés naponta az új tüdőért





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A nyomor bugyraiban

Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe

Tovább


Borderline és stigmatizáció

Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.

Tovább


Húsz év a tehetségekért

A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.

Tovább


Az önazonosság lehetőségei

Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.

Tovább


Sorsok – Új tüdővel ébredt Bécsben