TARTALOM

 VISSZA

 


Új vezérigazgató a hazai sanofi-aventis/Chinoin élén




 

Megtalálta utódját a sanofi-aventis/Chinoin vezérigazgatója, Frédéric Ollier. A Marokkóból Magyarországra érkező új vezető idén júliusban foglalja el helyét.

Christophe Gourlet lesz a Magyarországon 1991 óta jelen lévő sanofi-aventis/Chinoin vállalatcsoport vezérigazgatója. „Frédéric Ollier jelenlegi igazgató helyére olyan embert kerestünk, aki komplex folyamatokat képes koordinálni. A magyar gyógyszerpiac legnagyobb cégeként ugyanis nem csak gyógyszergyártással, hanem a gyógyszerkutatás teljes spektrumával, valamint marketinggel és fejlesztéssel is foglalkozunk” – fejtette ki bővebben a kommunikációs szakember. Megfogalmazása szerint Christophe Gourlet a Sanofi-Aventis vállalatcsoporton belül különböző vezetői pozíciókat töltött már be - jelenleg a marokkói vállalat vezérigazgatója -,így kiválóan alkalmas lesz a cég magyarországi irányítására, valamint a jelenlegi magyar politikai és gazdasági helyzethez igazodva is partner tud majd lenni.

A sanofi-aventis/Chinoin pedig az állatgyógyászat területén is kiemelkedő szerephez jutott a Merck gyógyszercéggel együtt. Épp ezért, a 2004 óta vezérigazgatóként tevékenykedő Frédéric Ollier nem távozik teljes egészében a sanofi-aventistől, ő lesz ugyanis a vezetője az állatgyógyászattal foglalkozó szakterületnek.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyag: sanofi-aventis/Chinoin weboldala

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Új vezérigazgató a hazai sanofi-aventis/Chinoin élén