TARTALOM

 VISSZA

 


Még mindig találtak melaminnal szennyezett tejtermékeket Kínában




 


Kínában a rendőrség közel száz embert vett őrizetbe azzal a váddal, hogy részt vettek melaminnal szennyezett tejtermékek gyártásában és forgalmazásában. Mindezt a tilalom ellenére követték el, melyet a 2008-as botrány után vezettek be, amikor legalább hat csecsemő halt meg a vegyszertől.

A Xinhua hírügynökség beszámolója szerint a kínai kormány élelmiszerbiztonsági hivatala bejelentette, hogy a hatóságok július óta 40 szennyezett tejtermékkel kapcsolatos esetet vizsgáltak ki, és 96 személyt vettek őrizetbe. Ugyanebben az időszakban összesen 2132 tonna melaminnal, a főként a műanyaggyártásban használt vegyszerrel szennyezett tejport foglaltak le. Ez teljes egészében a 2008-as botrányból megmaradt, illetve a botrányból megmaradt összetevőkből készült por volt. A katasztrófában legalább hat csecsemő meghalt, és további 300 ezer megbetegedett.

2008-ban a kínai tejipart megrázta a hír, miszerint melamint adtak a tejporhoz, hogy így magasabb fehérjetartalmúnak tűnjön. Világszerte óriási mennyiségű, kínai alapanyagot tartalmazó terméket kellett visszahívni. Két személyt kivégeztek a botrányban játszott szerepükért.

A hatóságok akkor azt állították, hogy minden gyanús tejport lefoglaltak illetve megsemmisítettek, és ígéretet tettek arra, hogy megtisztítják az egész iparágat. Ennek ellenére azóta újabb és újabb szennyezett termékek bukkantak fel a piacon.
Zhao Lianhait, az áldozatok szülei érdekében kampányoló aktivistát a közelmúltban elítélték és bebörtönözték „zavarkeltés” vádjával. Később egészségügyi okokból szabadlábra engedték. Zhao saját blogjában azt írta, megbánta tettét, de támogatói úgy vélik, ez csak kicsikart vallomás lehet.

A kormány élelmiszerbiztonsági hivatala elmondta, hogy a letartóztatottak közül tizenhét személyt már elítéltek, ketten közülük életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Az esetek kapcsán harmincöt tisztviselőt elbocsátottak.

A hatóságok júliusban bejelentették, hogy 25 ezer tonna szennyezett tejport foglaltak le az év első felében.

Forrás: Medipress



Kapcsolódó anyagok: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Az élelmiszerbiztonság kihat vesénk egésszégére is/a>





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Még mindig találtak melaminnal szennyezett tejtermékeket Kínában