TARTALOM

 VISSZA

 


Újraélesztés nagy sebességgel: akár halált is okozhat




 


A gyorsan száguldó mentőautók akár több kárt is okozhatnak azoknak a betegeknek, akiken éppen újraélesztést hajtanak végre a járműben.


Koreai orvosok egy tréfásan Resusci Anne névre keresztelt, számítógépes elsősegély gyakorlatokra kifejlesztett bábu segítségével azt vizsgálták, milyen hatékonyan hajtottak végre újraélesztést a mentősök, amikor a mentőautó felgyorsult. Az újraélesztésnél használt mellkasösszenyomás mélységével és erősségével nem volt semmilyen probléma, de a szakemberek azt vették észre, hogy a nagy tempó mellett a mentősök jellemzően rövidebb ideig próbálkoztak az újraélesztéssel.

Ennek okai nem világosak, de az biztos, hogy a fennmaradó időben a páciens testében semmi nem pumpálja a vért, így a létfontosságú szervek és az agy sem jut megfelelő oxigénellátáshoz.

A mérések szerint 60 km/h sebességnél marginális eltérés mutatkozott az újraélesztésre fordított időben ahhoz képest, ha a mentő relatíve lassan, 30 km/h sebességgel haladt volna, a kieső idő csupán néhány másodpercet jelentett, de a kutatást vezető dr. Tae Nyoung Chung szerint ez a néhány másodperc veszélyes hosszra nőhet, amennyiben a körülmények már nem egy kísérletsorozatban biztosítottak, hanem a valós életben létezők, vagyis, a mentőautó fékez, hirtelen kanyarodik és hasonló olyan mozdulatok és erők hatnak a mentősökre, amelyek az újraélesztéstől már veszélyesen sok időt vonnak el.

A koreai szakemberek szerint meg kell találni azt a határsebességet, amelynél valós körülmények között is biztosítható a megfelelő hosszú újraélesztés a páciensek részére, ez a sebesség pedig valahol 30 és 60 km/h között lehet - vélik az ázsiai orvosok.


Újraélesztési stratégiák világszerte

A mentőautóban történő újraélesztés kérdése akkor keltette fel a sajtó figyelmét leutóljára, mikor Diana hercegnő életét vesztette Franciaországban. Akkoriban sok olyan hírt lehetett olvasni, amely szerint a mentőautó nagyon sokáig állt a helyszínen, és csak utána indult el a kórház felé. Ennek oka az volt, hogy a franciánál az a bevett módszer, hogy amennyiben az újraélesztéshez az összes eszköz és műszer rendelkezésre áll a rohamkocsiban, akkor a páciens állapotát először megkísérlik valamelyest stabilizálni még a helyszínen, és csak ez után kezdik meg a kórházba szállítást.

Sajnos ez a művelet sikertelen maradt Diana esetében, és azóta jól tudható az is, hogy mindez nem a rohamkocsi felszereltségén vagy a személyzetének szakmai felkészültségén múlott.

Az USA-ban például ez másképpen megszokott, mivel ott általában a mentőautókban nem teljesít szolgálatot orvos, csupán magasan képzett ápolók, így a stratégia is ehhez igazodik, azaz a pácienst a lehető leggyorsabban el kell juttatni a sürgősségi osztályra, ahol elvégzik a stabilizálást, és gondoskodnak a további ellátás előkészítéséről.


A kutatási eredményre reagálva azonban az amerikai Chicagói Egyetem orvosa, dr. Dana Edelson úgy nyilatkozott, hogy nagyon óvatosan kell kezelni ezeket az információkat, mert a lassabb mentőautókkal tovább tart, míg a beteg a kórházba kerül és sürgősségi ellátásban részesülhet.

Azzal azonban egyetértett az amerikai szakember is, hogy az újraélesztés minőségének biztosítására új megoldásokat is keresni kell. Ennek egyik módja lehet az, hogy a mentősök nem a járműben látnak hozzá az újraélesztéshez, hanem még a helyszínen, ahová a beteghez kiérkeznek.

A mentőkben végrehajtott újraélesztés egyébként nem a leghatékonyabb megoldás, ezt pontosan tudják a mentősök és a mentőorvosok is, de vannak olyan helyzetek, amikor a páciensnél már út közben jelentkezik szívleállás, vagy a helyszíni újraélesztés nem sikeres.

Természetesen a mechanikus újraélesztő készülékek megjelenésével ez a probléma kevésbé kellene gondot okozzon, hiszen ezek esetében nem merül fel olyan probléma, mint az emberi erővel végzett újraélesztést tekintve, azonban egy-egy ilyen speciális készülék 10-15 000 dollárnyi (2,2-3,5 millió forint) árával még a legfejlettebb országokban sem juthat minden mentőautóba.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyag:
Dana Edelson - University of Chicago Emergency Resuscitation Center

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Újraélesztés nagy sebességgel: akár halált is okozhat