|
TARTALOM
Uniós fellépés kell a dohánytermékek újra szabályozásához A dohányzás elleni küzdelem jegyében felülvizsgálja az Európai Unió a dohánytermékekről szóló, tíz éve hatályban lévő jogszabályt. Mint az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben bejelentette, a témáról folytatott nyilvános konzultáció keretében - amelyben az ipar, a hatóságok és a civil szervezetek mellett a lakosság is részt vehetett - példátlan mértékű, mintegy 85 ezer észrevétel érkezett Brüsszelbe. John Dalli egészségügyi és fogyasztópolitikai biztos bizonyosságát fejezte ki, hogy a vita eredményei segíteni fogják az EU-t a dohányzással kapcsolatos ártalmak csökkentésében, és mindenekelőtt abban, hogy megakadályozzák a dohányzás terjedését a fiatalok körében. A testület közleménye szerint a dohányzás az elkerülhető betegségek legfőbb kiváltó oka az Európai Unióban: a becslések szerint évente több mint 650 ezren halnak meg ennek következtében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a dohányzás világszerte csak az idén közel hatmillió ember halálát fogja okozni, és 2030-ra ez a szám akár az évi nyolcmilliót is elérheti. „Egyértelmű tehát, hogy uniós szintű fellépésre van szükség” - emelte ki Dalli. A közleményből mindazonáltal az is kiderül, hogy a konzultációban részt vevők véleménye megoszlott a jelenlegi felülvizsgálati tervek hatékonyságáról. A dohánytermékek csomagolásán kötelezően alkalmazandó képes egészségvédő figyelmeztetéseket és az egyszerű csomagolás kötelező bevezetését támogatók például azt hangsúlyozták, hogy ez az intézkedés jelentős mértékben csökkentené a csomagolások vonzerejét, és Európa-szerte egyforma mértékben biztosítaná a polgárok egészségének védelmét. Az ellenzők viszont jogi aggályaiknak adtak hangot, és azzal érveltek, hogy ezek a lépések csak kis mértékben befolyásolnák a dohányzás elkezdését. Az összetevők szabályozása mellett síkra szállók szerint az egyes adalékanyagok – például az édes, gyümölcsös, virágos és cukorkaízű aromák – használatának korlátozásával megakadályozható lenne a dohányzás a fiatalok körében. Az ellentábor szerint viszont az adalékanyagok szabályozása csak nagyon kis mértékben hatna visszatartó erővel a fiatalokra, ugyanakkor hátrányos helyzetbe hozna bizonyos dohányfajtákat és - márkákat. 2011. 07. 27. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: A túl szigorú dohányszabályozás utat nyitna a csempészetnek A dohányzó nőknél korábban jelentkezik az alsó végtagi érszűkület A dohányzás tiltása miatt kevesebb ember kerül kórházba A dohányzás növeli az emlőrák miatti halálozást A passzív dohányzás is függőséghez vezethet |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




