TARTALOM

 VISSZA

 


Uzsoki-ügy - Réthelyi bízik abban, hogy a vizsgálat mindent rendben talál




 

A tárcavezető a Magyar Addiktológiai Társaság VIII. országos kongresszusán Siófokon az kérdésére, hogy mi a véleménye a budapesti Uzsoki utcai Kórházzal kapcsolatban felmerült, halált okozó morfintúladagolások gyanújáról, azt mondta, folyik egy vizsgálat, amelynek az eredményét meg kell várni.

Beszélt a kórház főigazgatójával - tette hozzá -, és bízik abban, hogy a vizsgálat azt fogja kideríteni, rendben folytak a dolgok az intézményben.
A Magyar Hírlap keddi számában írt arról, hogy információik szerint morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosi Uzsoki utcai kórházban. A lap információja szerint végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, szakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak fővárosi kórházak, amelyekben rendszeresen alkalmazzák a fenti gyakorlatot, amelyről egy - orvoskörökben nagy felzúdulást keltő - cikk is megjelent egy szaklapban.

A Lege Artis Medicinae (LAM) kedd este azt közölte: a cikk nyomán az Egészségügyi Tudományos Tanácsnál hivatalos bejelentést tettek.
A rendőrség a honlapján kedden szűkszavú közleményében azt írta: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg.

Az Uzsoki kórház szerdán, ugyancsak közleményben azt írta: "mivel érdekeltek a valós történések objektív feltárásában és nyilvánosságra kerülésében", a hatóságokat a hivatalos vizsgálat minden lépésében támogatják. Mint kiemelték, meggyőződésük, hogy "a valótlan és hiteltelen feltételezéseken és sértett személyek rágalmain nyugvó tudatos intézményellenes szándék a megindított hatósági eljárás során tisztázódni fog".

Ugyanakkor hozzátették: "a szakmai szabályokat, illetve törvényeket bizonyítottan nem tisztelő munkatársakkal nem kívánunk azonosulni és egy közösségben tevékenykedni".
A kórház csütörtökön azt tudatta, hogy feljelentést tesz az általa megbízott ügyvédi iroda az intézményben történt állítólagos kábítószer-túladagolási esetekről szóló cikk "írásához vagy az ellenőrzés akadályoztatásához felhasznált kórlapok eltűnése miatt".

A kórház a jó hírnevének megsértése miatt is megteszi a szükséges jogi lépéseket - írták a közleményben.
Hangsúlyozták, a nyomozás alapját képező orvosi szakcikk szakmai szempontból megalapozatlan, mivel a szigorú elszámolás alá tartozó gyógyszer kiadott mennyisége mindvégig ellenőrzött és nyomon követhető. A kórház "elhamarkodottnak és szakmailag megalapozatlannak tartja a sajtóban megjelent találgatásokat" - írták.

MTI

Hozzászólások:

1.,   Balkay Andrea mondta   2011. November 24., Csütörtök 18:07:18
Az, hogy a vizsgálat "rendben talál", lehet nagyon örömteli, nagy kár, hogy az még távolról sem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Uzsoki-ügy - Réthelyi bízik abban, hogy a vizsgálat mindent rendben talál