TARTALOM

 VISSZA

 


Váratlanul is jelentkezhet a dadogás




 


A dadogás közismert jelenség, de van egy fajtája, amiről ritkábban esik szó. Azt sokan tudják, hogy kisgyerekeknél előfordul, hogy dadognak, de azt már kevesebben, hogy – ritkán ugyan -, de megeshet, hogy a dadogás váratlanul, felnőtt korban jelentkezik valakinél.

Ez utóbbi jelenség hátterében vagy neurológiai vagy pszichogenetikai okok állhatnak. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint a váratlanul fellépő dadogást okozhatja agysérülés, epilepszia, drog (főleg heroin), krónikus depresszió, vagy akár korábbi öngyilkossági kísérlet is, amely során barbiturátokat használt az illető.

Dr. Tommie L. Robinson, a washingtoni Országos Gyermekgyógyászati Központ beszéd- és hallásrészlegének igazgatója, elmondta, hogy a váratlanul jelentkező dadogás esetében nemegyszer kiderül, a jelenség nem előzmény nélküli, esetleg gyerekkorában is dadogott az illető, csak később kinőtte. Az egyik esetnél egy harmincéves asszony karambol során verte be a fejét, és az ütés időszakos dadogást okozott nála, egy másiknál pedig egy 28 éves férfi kezdett dadogni, miután öngyilkosságot kísérelt meg.

A Nemzeti Siketek és Kommunikációs Zavarokban Szenvedők Intézete az alábbi tényeket közli a dadogásról: a dadogás minden korosztályt érint, de leggyakoribb a 2-5 évesek körében, a gyerekek öt százaléka dadog életének valamely szakaszában, a fiúk kétszer nagyobb valószínűséggel dadognak, mint a lányok, nagyobb korukban pedig már 3-4-szer több a dadogó fiú, mint a lány, a legtöbb kisgyerek kinövi a dadogását, mindössze egy százalékuknál marad meg felnőttkorára.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: A passzív dohányzás összefügghet az ADHD-val a gyermekekben






Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Váratlanul is jelentkezhet a dadogás