|
TARTALOM
Védi a szívet és megelőzi a vesekő kialakulását A szív és csontok egészségével kapcsolatos életmódbeli tényezők távol tarthatják a fájdalmas veseköveket is – derül ki egy új tanulmánysorozatból. Az eredményekről az Amerikai Urológus Szövetség éves gyűlésén számoltak be Washingtonban. Kiderült, hogy az étrend, a testsúly, kalóriabevitel és a gyógyszerhasználat meghatározhatja, kinél áll fenn a vesekövek kialakulásának veszélye. Bár a betegség legfőbb kockázati tényezője a folyadékhiány, örökletes alapon is kialakulhat, továbbá sok más faktor is hozzájárulhat. „A vesekövesség egyidős az emberiséggel” – mondta el Dr. Marshall L. Stoller társszerző, a Kaliforniai Egyetem urológiai osztályának igazgatóhelyettese. A nőknek nem szabad csökkenteni a kalciumbevitelt abban a reményben, hogy így megelőzhetik a vesekövek kialakulását. Akik így tesznek, azok valójában növelik az esélyeiket. Ez egy kicsit ellentmondásos.” Stoller munkája mellett a többi tanulmány is fontos tudnivalókkal bírt. A napi kalóriamennyiség csökkentése jelentősen visszaveti a kövek kialakulásának lehetőségét. Ennek kiderítésére 78551 beteg adatait elemezték a Női Egészségügyi Felmérés alapján, különös tekintettel a BMI-indexre és az étrendre. Az Oxford Egyetem kutatói 50617 ember adataiból következtettek arra, hogy a húsban gazdag táplálkozás szintén nagyobb kockázattal jár együtt, míg a friss gyümölcs, a rostok és bizonyos ásványi anyagok pont az ellenkező hatást érik el. A zöldségekkel, kalciummal és C-vitaminnal kapcsolatban nem fedeztek fel összefüggéseket. Az antioxidánsok is csökkenthetik a kockázatot. Az Iowai Egyetem kutatói felfedezték, hogy az alfa- és béta-karotin, valamint a béta-kriptoxantin (zöldségekben, diófélékben és magvakban található) fogyasztása összekapcsolható a vesekő ritkább megjelenésével. Az elsősorban a magas koleszterin- és triglicerid-szint csökkentésére alkalmazott sztatinok 50 százalékban előzik meg a vesekövességet a férfiak esetében, 70 százalékban pedig a nők körében. „Ezt még sosem mutatták ki korábban, ez egy teljesen új felfedezés” – mondta el Dr. Roger Sur, a sztatint vizsgáló tanulmány szerzője, a San Diego-i Vesekő Központ igazgatója. „Ez egy visszatekintő tanulmány, és sokkal több szilárd adatra lenne szükség hozzá. De kétségtelenül érdekes információkat tartalmaz, melyeket érdemes tovább vizsgálni.” A kapcsolat annyira egyértelmű a szívbetegség és a vesekő életmódbeli tényezői között, hogy a vesekövesek elgondolkodhatnak azon, nem fenyegeti-e őket a szívbetegség veszélye is. A veseköves betegeknek ezért három általános tanácsot szoktak adni: a sófogyasztás és állati eredetű fehérjék mérséklése, valamint a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. Ez a szív egészségéhez is nélkülözhetetlen. A bemutatott tanulmányok kimutatták az összefüggést az életmód bizonyos faktorai és a vesekövek között, de az ok-okozati kapcsolatot nem bizonyították. A szakértők megjegyezték azt is, hogy a kutatás nem olyan részletes, mint a szakmai lapokban megjelenő tanulmányok. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az élelmiszerbiztonság kihat vesénk egészségére is Nem előnyös a sztatinok szedése az egészségeseknek? A statinok képesek kivédeni a gutaütést és a szívinfarktust Néhány statin előre nem látható hatással rendelkezik A sok sófogyasztás kedvez a betegségek kialakulásának |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





