|
TARTALOM
Vérvizsgálattal mutatták ki a Creutzfeldt-Jakob kórt A kergemarhakór emberi megfelelőjét okozó prionfehérjék kimutatására szolgáló vérvizsgálat jól teljesített az első kísérletek során – számoltak be brit kutatók a The Lancet csütörtöki számában. A teszt az értékelés során a variáns Creutzfeldt-Jakob betegség (vCJD) eseteinek közel háromnegyedét kimutatta. Ez a teljesítmény némi finomhangolás után továbbfejleszthető egy olyan szűrővizsgálati eszközzé, amelyet a véradás során lehet alkalmazni. A halálos neurodegeneratív betegséget először Nagy-Britanniában fedezték fel 1996-ban, ahol sokan fogyasztottak olyan marhahúsból, amely tartalmazta a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmát (BSE), köznapi nevén kergemarha kórt okozó priont. A vCJD áldozatainak száma még nem ismert, mivel a prion lappangási időszaka hosszú. Ennek következtében a brit egészségügyi szerveknek számos bizonytalansággal kell megküzdeniük, többek között a véradás kérdésében. Mivel nem létezik teszt a vCJD prionokra, kénytelenek drága módszerekhez folyamodni, például a vér szűréséhez, vagy a plazma importálásához olyan országokból, amelyeket alig érintett a BSE vész. A kísérlet során a University College London kutatói John Collinge professzor vezetésével 21 vCJD-s, 27 klasszikus CJD-s, 42 más neurológiai betegségben szenvedő, és 100 egészséges embertől vettek vérmintát. A prionteszt a 21 vCJD-s mintából 15 esetben mutatta ki helyesen a betegséget, ami 71,4 százalékos pontosságot jelent. Nem voltak hamis pozitív eredmények, vagyis a teszt egyszer sem mutatta tévesen egy nem vCJD-s mintában a prion jelenlétét. Az eredmények azt mutatják, hogy a vCJD ágens szűrésére szolgáló teszt használható, de további kutatás szükséges továbbfejlesztéséhez. A BSE és vCJD súlyos károsodást okoz az agyban, szivacsszerű lyukakat hozva létre a szövetben. Nagy-Britanniában 170 olyan haláleset történt, amelyeket megerősített illetve valószínűsített variáns Creutzfeldt-Jakob kór okozott. A betegséggel valószínűleg érintettek közül négy ember még életben van. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





