|
TARTALOM
Veszélyes a zsírfeltöltés emlőrák után? Előfordulhat, hogy a mell-helyreállító plasztikai műtétek során alkalmazott, úgynevezett lipofilling eljárás valójában növeli az esélyét, hogy később a betegben újra megjelenjen a mellrák - egy friss tanulmány szerint. A zsírfeltöltéses eljárást, mely során a test bizonyos részéről – például a hasról – kimetszett zsírszövetet ültetik át a megoperált mellbe, már harminc éve alkalmazzák az orvosok. Laboratóriumi tesztek során azonban kimutatták, hogy a zsírszövetek sokszorozódásra ösztönzik a rákos sejteket, így jogosan ébredt fel a kutatókban a gyanú, hogy esetleg ugyanez történik az emberi szervezetben is a műtétet követően. A vizsgálatokhoz – amelynek eredményeit az Annals of Oncology című internetes lapban tették közzé - 321 korábban mellrákkal kezelt, majd rekonstrukciós műtéten átesett nőt figyeltek meg, és adataikat összehasonlították 642 olyan mellrákkal kezelt nőével, akiknek viszont később nem volt helyreállító műtétük. A zsírfeltöltés után jó két évvel és az eredeti mellrákműtéthez képest csaknem öt évvel később, a két csoport tagjai között semmi jelentős különbséget nem észleltek. Dr. Jean Yves Petit, a Milánóban található Európai Onkológiai Intézet plasztikai sebészprofesszora így nyilatkozott: „Az eddigi eredmények alapján kijelenthetjük, hogy nem jár veszéllyel a zsírfeltöltéses helyreállító mellműtét, de a teljes bizonyossághoz további ellenőrző vizsgálatokra lesz még szükség. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Új emlőrák géneket fedeztek fel A sebésztől is függ az emlőrák operációjának kimenetele Csökkenti az emlőrák kiújulását a sugárkezelés Az emlőrák korai felismeréséért |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




