|
TARTALOM
Veszélyesek a vény nélkül kapható gyógyszerek Sok szülő túlságosan nagy mennyiségben vagy rendszerességgel ad gyermekének vény nélkül kapható gyógyszereket láz, köhögés és megfázás ellen, ami egy ausztrál kutatás szerint veszélyes lehet az egészségükre. „Sok gyermek egészségét kockára teszik szüleik azzal, hogy túl sok vény nélkül kapható készítményt adnak nekik láz, köhögés és megfázás ellen” – foglalta össze a Sydney Egyetem tanulmánya, melyet a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség konferenciáján tettek közzé. „Meglepve és aggodalommal fogadtuk az arra utaló eredményeket, hogy sokan úgy vélik, a gyógyszerek bizonyára biztonságosak, ha recept nélkül meg lehet vásárolni azokat” – nyilatkozta Rebekah Moles, a 97 személy részvételével készített kutatás vezetője. „Az adatok alapján az derült ki, hogy a résztvevők 44 százaléka nem megfelelő dózist alkalmazott, és csupán 64 százalékuk tudta helyesen kimérni a dózist, amit be szándékoztak adni a gyereknek.” A kutató megjegyezte, hogy 2008-ban az egész Ausztrália területén illetékes Új-Dél-Wales-i Mérgezési Központ összes hívása közül 48 százalék állt összefüggésben gyermekek túladagolásával. 15 százalékuk esetében kórházi kezelésre is szükség volt. A szakemberek szerint Ausztrália valószínűleg nem számít kivételes esetnek, a gyerekgyógyszerek nem megfelelő alkalmazása világszerte jellemző lehet. „Nagyon fontos, hogy a szülők megértsék a gyógyszerek megfelelő alkalmazását, hogy a jövőben ne veszélyeztessék gyermekeik egészségét” – mondta Moles. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




