TARTALOM

 VISSZA

 


Vészhelyzetben is segítenek az óvónők


Vészhelyzetben is segítenek az óvónők


 


A hirtelen kialakuló és leggyakoribb gyermekbetegségek, balesetek, vészehelyzetek során bekövetkezett sérülések kezeléséről, az újraélesztésről óvónőknek tart kurzusokat a Henkel. A Léghajó program keretében Budapesten és az ország kilenc megyéjének százötven óvodájában dolgozó óvodapedagógust készít fel elsősegélynyújtásra.

A cég már 2004 óta oktatja a szülőket elsősegélynyújtó kurzusokon gyakorlattal rendelkező orvosok, diplomásnővérek által s 2006 óta óvónők, bölcsődei dolgozók és tanárok is bekapcsolódhattak előadásaikba. Eddig 4000 résztvevő sajátította el az ismereteket.

A szakértői háttéranyag letölthető cikkük mellett pdf formátumban.


Szepesfalvy Boglárka polgármesteri tanácsadó, Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzat, Varga Patrícia kommunikációs vezetõ, Henkel, dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász, intenzív terápiás szakorvos, a Léghajó Program szakmai vezetõje




Mit kell tenni, ha baj történik a gyermekkel? A Léghajó Program metódusai, technikái a kiút keresésről szólnak, az elmélet mellett gyakorlati tudást is szereznek a képzést elvégző óvónők. A tananyagban szó lesz arról, miként kell megállapítani, hogy baj van, hogyan kell a pánikon úrrá lenni, továbbá az olyan gyakori állapotokról, mint a hányás, hasmenés, kiszáradás, emellett a számos gyermeket érintő betegségekről, mint az asztma és a diabétesz s hirtelen kialakuló szituációkról is, mint lázgörcs és baleset - mondta dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász, intenzív terápiás szakorvos, a Léghajó Program orvosszakmai vezetője az országos program első állomásán, a Budapest Főváros XI. Kerület, Újbuda Önkormányzatánál tartott sajtótájékoztatón. Majd bemutatta az újraélesztés gyakorlására szolgáló oktatási eszközt, az élethű babát is, melyen a képzés során minden résztvevő a gyakorlatban is kipróbálhatta elméletben megszerzett tudását.

A tájékoztatót az első képzés követte, melyen kilenc újbudai óvoda 15 óvónője vett részt. - Munkahelyem, az Ezüsfenyő Óvoda két csoportjába járnak asztmás gyermekek, s fontos, hogy szakemberek oktassanak bennünket, hogy baj esetén segíteni tudjunk a gyerekeken. A főiskolán minimális ismerteket kaptunk az egészségtan tantárgy keretében, de kizárólag elméletet, gyakorlati oktatás nem volt – mondta Ludasi Mónika óvónő.

- Nagyon fontos, hogy a gyermekek biztonságban legyenek az óvodában, és baj esetén az óvónők azonnal tudjanak cselekedni – indokolta részvételének okát Horváthné Fodor Ilona óvónő a Nyitnikék Óvodából.


Az újraélesztés gyakorlásához szükséges élethû babát mutatja be a képzésen résztvevõ óvõnõk egy csoportjának dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász, intenzív terápiás szakorvos a Léghajó Program vezetõje




A Henkel kétmillió forintot fordít a programra, mely során 150 óvónőt oktatnak Budapesten és Pest, Nógrád, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Komárom-Esztergom megyékben. Elsősorban azokban a megyékben, ahol a legnagyobb szükség van rá, s egy-egy kurzust kapnak a települések a cég magyarországi telephelyein is.

A tanfolyamon részt vevő óvodák megkapják a Léghajó Program matricát is, így az érintett szülők tudják, hogy ott elsősegélynyújtási ismereteket elsajátított óvónő dolgozik.

eLitMed: Császi Erzsébet




Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Vészhelyzetben is segítenek az óvónők