TARTALOM

 VISSZA

 


Vészhelyzetekben segítség a közösségi média


Vészhelyzetekben segítség a közösségi média


 


A közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter segítenek felgyorsítani a természeti-, és egyéb katasztrófákra, illetve a vészhelyzetekre adott válaszreakciók terjedését - állapították meg az amerikai szakemberek.

A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány rámutatott arra, hogy a közösségi média kétirányú információáramlást tesz lehetővé a nagy nyilvánosság és a földrengésekre, áradásokra, vagy fertőző betegségekre való felkészüléssel, illetve azok kezelésével foglalkozó személyek között.

„A képek, szövegek és bejegyzések megosztásával az emberek is a részesei lesznek egy nagy válaszreakciós hálózatnak ahelyett, hogy csupán kívülről szemlélődnének” - hangsúlyozza a tanulmány, amely a Pennsylvaniai Egyetem sürgősségi orvosi ellátással foglalkozó szakértőjének, Raina Merchantnak a vezetésével készült.

A szerzők szerint a közösségi média segítségével a sürgősségi ellátás sokkal „gyorsabban, koordináltabban és hatékonyabban” képes működni a katasztrófák és vészhelyzetek idején. Példaként említették, hogy az újinfluenza-vírus 2009-es terjedésekor az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériumának a Youtube-on és az iTunes-on is elérhető „Mommycast” nevű kezdeményezése révén egymillió felhasználó volt naprakész a betegséggel kapcsolatban.
Ezzel párhuzamosan a regionális egészségügyi intézmények internetes bejegyzések segítségével tájékoztatták percek alatt az embereket az éppen elérhető oltóhelyekről. Egy éven belül húszszorosára nőtt az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) Twitter-követőinek száma. Az olajjal borított madarakról a helyi lakosság által feltöltött szöveges képek nagyban segítették a mexikói-öbölbeli Deepwater Horizon olajkitermelő 2010-es katasztrófája utáni tisztítómunkálatokat.

A szakértők szerint a jövőben a GPS-es okostelefonok szolgáltatásai is segíthetik a katasztrófákra való felkészülést, illetve a későbbi válaszreakciók gyors áramlását. A Foursquare és Loopt alkalmazásoknak köszönhetően vészhelyzet esetén a közelben lévő, szolgálaton kívüli ápolók és mentőautók is jelezni tudják a segítségadási szándékukat - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában (www.telegraph.co.uk).

Egy másik ötlet az internet alapú „haveri”-rendszerek létrehozása, amelyek lehetővé tennék a barátok és szomszédok számára, hogy nyomon kövessék egymást a veszélyes helyzetekben - hőhullámok, hirtelen fagyok - és szükség esetén szociális szolgáltatásokhoz, illetve orvosi ellátáshoz jutassák egymást. Az RSS hírcsatornák és a mobiltelefonos szolgáltatások szintén enyhíthetnék katasztrófák idején az egészségügyi rendszerre nehezedő súlyt, azáltal, hogy a legközelebb fekvő és legjobban felszerelt intézményekről informálják a rászorulókat.

2011. 07. 29.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: Mobiltelefónia és egészség




Stroke diagnosztizálása iPhone alkalmazással




Lassan átveszik az uralmat felettünk a közösségi oldalak




Az online lét hatással lehet az agy struktúrájára




Veszélyes Facebook







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Vészhelyzetekben segítség a közösségi média