|
TARTALOM
Vészjósló forgatókönyv - H1N1-influenza! Adolf Windorfer, az alsó-szászországi tartományi egészségügyi intézet korábbi vezetője - aki jelenleg az Egészségügyi Világszervezet német tanácsadója - egy szerdai interjúban úgy vélekedett, hogy a H1N1-vírus csak Németországban az elkövetkező hónapokban 30 millió megbetegedést okozhat, és a halottak száma elérheti akár a 35 ezret is. A legmagasabb német állami elismeréssel, a szövetségi érdemkereszttel (Bundesverdienstkreuz) kitüntetett professzor a Bild című lapnak adott nyilatkozatában arra szólította fel az ország lakosságát, hogy vegye komolyan a H1N1- influenzát és mindenképp oltassa be magát a vírus ellen. Hasonló aggodalmakat még senki nem fogalmazott meg Németországban az új típusú influenza terjedésével kapcsolatban, a Bild értékelése szerint azonban a hannoveri professzor véleménye távolról sem elhanyagolható. Windorfer csaknem tíz éven keresztül állt a mindenekelőtt fertőzéses megbetegedésekkel foglalkozó tartományi intézet élén, és szakmájában elismerten az egyik legnagyobb tekintélynek számít. Ráadásul nem magánvéleményét fogalmazta meg, hanem az alsó-szászországi intézet nevében nyilatkozott. Adolf Windorfer az interjúban azt jövendölte, hogy az elkövetkező őszi, illetve téli hónapokban a vírus rohamos terjedésével, a fertőzések számának ugrás szerű megnövekedésével kell számolni. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a betegség az elkövetkező időszakban minden bizonnyal az eddigieknél jóval súlyosabb lefolyású lesz. Mindennek alapján pedig nem tartotta kizártnak, hogy a fertőzések száma országos méretben elérheti a 30 milliót, és a betegség 25-35 ezer halottat követelhet. Figyelmeztetett arra is, hogy a megbetegedés súlyos szövődményekkel járhat, és ezek közül első helyen a tüdőgyulladást, valamint a szívizomgyulladást említette. Ezzel egy időben a Bild olyan felmérést közölt, amely szerint a német lakosság mindössze 12 %-a van azon a véleményen, hogy egészen bizonyosan beoltatja magát az új típusú influenza ellen. Az országos oltási akció Németországban október 26-án kezdődik. Forrás: HVG, Bild 2009.10.21. Kulcsszavak H1N1-influenza, vakcina, járvány, halálozás, tüdőgyulladás, szívizomgyulladás |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




