|
TARTALOM
Vírusgyilkos védőoltások? A fertőzések ellen védőoltással védekeznének a legtöbben, ehhez képest a gyermekek legnagyobb részét a szülők csak a kötelező oltásokra viszik el. A védettség érzetének növelését a lakosság 96%-a a mindenkori egészségügyi vezetéstől várja el. TNS által végzett közvéleménykutatásból kiderült, hogy nem érezzük magunkat védettnek a betegségekkel szemben. Duránszkai Gábor igazgató azt mondta: a szülők nem ismerik a bárányhimlő és a méhnyakrák ellen beadható oltásokat, miközben az influenza elleniekről már mindenki hallott. Közben leginkább a daganatos megbetegedésektől tartanak és azok között is a méhnyakrák az, amelytől a legtöbben félnek. A megkérdezettek túlnyomó többsége azt gondolja, hogy a rák ezen formájának megelőzésénél a rendszeres nőgyógyászati szűrések mellet nagy a szerepe a védőoltás beadásának. Ugyanakkor az ilyen irányú ismeretek mellett sok tévhit is felszínre került. Az megkérdezettek ötöde gondolja az, hogy uszodákban, fürdőkben is elkapható a betegség valamint, hogy egy HPV-vel fertőzött ember bőrének érintése is terjeszti a kórt. Dr. Mészner Zsófia, az OGYEI főigazgató elmondta, hogy a védőoltásoktól való félelmek alaptalanok. Ezen oltások működtetik az immunrendszert. Tapasztalata szerint a védőoltásokkal kapcsolatos hisztériák követik a nyugati trendeket, igaz kb. 10 éves késéssel és kevésbé szakmai formában. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a gyártók érdekeltek abban, hogy egy védőoltással teljesen megelőzzenek egy járványt, és tévhit az a hozzáállás, hogy csak ideiglenesen védenek az oltások a betegségekkel szemben. Mindig voltak olyanok, akik a fentiek ellenkezőjét próbálták bizonyítani, illetve orvosi gyakorlatukkal szembementek a kötelező védőoltásokkal, azonban az ilyen próbálkozások legtöbbször helyi járványok kitöréséhez és gyermekkori halálesetekhez vezettek. Forrás: Avantgarde Group sajtóközleménye Kulcsszavak H1N1-influenza, vírus, védőoltás, járvány, immunrendszer |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Jobb a sejtalapú influenza elleni oltás a tojásban tenyészett vakcináknál A laboratóriumban tenyésztett sejtekből előállított influenza elleni oltóanyagok legalább ugyanolyan jól beválnak, mint a tojásban tenyésztett vakcinák.
Tovább
Az összes influenza vírustörzs ellen védhet a teszt oltóanyag Az összes ismert influenza vírustörzs ellen védhet az az oltóanyag, melyet brit kutatók teszteltek sikeresen – számolt be a Guardian című napilap.
Tovább
Romániában a H1N1 A román egészségügyi szervek hétfőn bejelentették, hogy életét vesztette egy H1N1 vírussal fertőzött idős férfi. 2011-ben ez az első sertésinfluenzával összefüggő haláleset az országban.
Tovább
Nem bíznak az emberek az influenza elleni oltásokban A nemzetközi közösségnek erőteljes bizalmatlansággal kell szembenéznie az influenza elleni védőoltással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




