|
TARTALOM
Vitatott a gerincfúziós műtétek hatásossága Az utóbbi húsz évben a gerincfúziós műtétek száma megháromszorozódott, azonban egyre vitatottabb hatásosságuk. A legújabb adatok szerint nagyobb arányban vezetnek tartós munkaképtelenséghez, mint a konzervatív kezelés. A kutatók véletlenszerűen választottak ki 725 beteget, akiknek derékfájását gerincfúziós műtéttel, illetve 725 olyan beteget, akiket konzervatív úton kezeltek. A műtét lényege, hogy a csigolyaközti porckorongot eltávolítva a csigolyák összecsontosodnak, így stabilizálva a gerincoszlopot. A résztvevők olyan 1999 - 2001 között kezelt ohioi betegek voltak, akiknek tartós munkaképtelenségét munkahelyi sérülés következtében kialakult derékfájás okozta. A vizsgálat 2006-ban ért véget. A vizsgált szempontok majd mindegyike rosszabb eredményt hozott a műtétes csoportban. Csak egynegyedük állt újra munkába, szemben a másik csoport egyharmadával. A műtéttel kezeltek 11 százaléka vált teljesen munkaképtelenné, míg a konzervatívan kezeltek 2 százaléka. Műtét után a betegek 85 százaléka folytatta a kábító fájdalomcsillapítók használatát, a konzervatívan kezelteknek 49 százaléka. A műtétes csoport tagjainak 41 százalékánál a dózist emelni kellett. Műtétek után a betegek 36 százalékánál léptek fel komplikációk (agyhártyagyulladás, veseelégtelenség, halál). A betegek 27 százalékát újra meg kellett operálni, három beteget négyszer is. A kieső munkanapok száma 1140 volt a műtétes, és 316 a nem műtétes csoportban. „Nem azt mondom, hogy a gerincfúziós műtét fölösleges, csak azt, hogy előtte alaposan át kell gondolni a műtét javallatát” – mondta a vizsgálat vezetője, Dr. Trang H. Nguyen, a Cincinnati Orvosi Egyetem doktorandusza. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Ideggyógyászati Szemle - 2003; 56(1-2) Gerincstabilizációs műtétek osztályunkon 1989-2002 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





