TARTALOM

 VISSZA

 


WHO az influenza világjárványról




 

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői tanácsadó testülete keddi ülésén végső értékelést készített a sertésinfluenza helyzetéről. A WHO szóvivője szerint a lépés a világjárvány riadó végét jelentheti.

Az ENSZ egészségügyi hivatala bejelentette, hogy a zártkörű ülés eredményét szerdán hozzák nyilvánosságra. Gregory Haertl, a WHO szóvivője elmondta, hogy a szakértők áttekintik a járványhelyzetet az egész világon, majd ilyen vagy olyan eredménnyel, de mindenképpen megteszik bejelentésüket. Arra kérdésre, hogy a különleges bizottság tagjai javasolhatják-e a WHO által egy évvel ezelőtt kihirdetett világjárvány lefújását, a szóvivő azt válaszolta, hogy lehetséges.

„A két legvalószínűbb kimenetel a meglévő állapot fenntartása illetve a pándémiás riadó lefújása” – nyilatkozta az újságíróknak.

Margaret Chan, a WHO főigazgatója a sertésinfluenza 2009 áprilisi első felbukkanása óta híven követi a járványügyi szakértő, John Mackenzie vezetésével működő 15 tagú szakértői bizottság tanácsait. A bizottságnak jelentős szerepet volt a nemzetközi vészhelyzet ajánlásában a vírussal kapcsolatban, beleértve a világjárvány 2009. június 11-i kinyilvánítását is. A tanácsadó testület legutóbbi, februári ülésén nem javasolta a pándémiás riadó lefújását, annak ellenére, hogy a betegség Észak-Amerikában és Európában visszavonulóban volt. Mackenzie áprilisban azt nyilatkozta, hogy egyelőre azt szeretnék látni, hogyan alakul az A(H1N1) influenza helyzete a déli félteke hagyományos őszi és téli influenzás időszakában. Ekkor még egy második hullám megjelenésétől lehetett tartani.

Múlt pénteken a WHO heti világjárvány jelentésében azt írták, hogy „kevés bizonyíték áll fenn a pándémiás influenza aktivitásra a déli félteke mérsékelt égövi területein”, Chile egyes részeit kivéve.

Haertl az újságíróknak így nyilatkozott: „A déli féltekén zajló események, illetve a még meg nem történtek vizsgálata valószínűleg kulcsfontosságú szerepet fog játszani a keddi döntésben.”

Az A(H1N1) influenza 18 114 ember halálát okozta az óta, hogy a vírus egy éve először megjelent Mexikóban és az Egyesült Államokban. Gyorsan elterjedt az egész világon, ami arra ösztönözte a WHO-t, hogy két hónappal később világjárványt hirdessen. A vírus eddig összesen 214 országot és területet érintett. A nemzetközi közösség kapkodva szerezte be a több százmillió dollár értékű speciálisan kifejlesztett oltóanyagot, és vagyonokat költött a különleges közegészségügyi óvintézkedésekre. A sertésinfluenza súlyosságát illető aggodalmak azonban 2009 végén halványulni kezdtek.

A WHO úgy reagált a nemzetközi riadó meghirdetésével kapcsolatos bírálatokra, hogy idén egy független szekértői bizottságot állított fel a sertésinfluenza-helyzet kezelésének felülvizsgálatára. A testület várhatóan a jövő év elején hozza nyilvánosságra eredményeit.

Forrás: Medipress

WHO weboldal http://www.who.org

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


WHO az influenza világjárványról