Gyimesi Ágnes Andrea
Árvai György a Természetes Vészek Kollektíva alapítója, előadásaival bejárta a világot, dolgozott nagy- és független színházakban, zeneszerző, legutóbbi az idén júniusban Prágában megrendezett 11. Nemzetközi Szcenográfiai Quadriennálén volt a magyar szekció tagja, ahol a világ legjobb látvány-, jelmez- és színpadi tervezői vesznek részt.
– Mit gondolsz az öngyilkosságról? – Teljesen rendben van, és bármikor.
– Nem vagy öngyilkos fajta. – De, hazudnék, ha letagadnám bennem a működését. Ha másért is tartozom felelősséggel, egész másképp látom a dolgot. De ha a fiamtól eltekintek, akkor mindegy. Bár tudom, hogy ha beteg leszek, már minden perc aranyat érne. Az biztos, hogy rövidebb időszak lesz az életemben, mint ami ennek a nagyvonalúságát keresi.
Gergye Krisztián - Pre-actio
– Amíg képes vagy arra, hogy megfogalmazd, addig nem teszed meg. Ha elhallgatsz, akkor kifogytál a megoldásokból.
– Biztos, így van. A családomban a nagyanyám, a nővérem és én küzdöttünk, küzdünk ezzel.
– Az öngyilkosságot visszahozod egy későbbi munkádban, a Pre-actió-ban, a szent cél érdekében elkövetett, áldozatot követelő öngyilkosság formájában.
– A legnagyobb áldozatot követeli a cél, az emberéletet.
– Az öngyilkos terrorista szertartásosan felkészül a halálra. A 62 napban (1.) nem jelenik meg a szertartás.
– Ott méltóságteljes elfogyás történik.
– A Pre-actioban (2.) a tánc, a borotválkozás, az evés, a meztelenség, az, hogy valódi áldozatok valódi fényképein járunk, mind a szertartás részei. Nekem a Halál-tours3.-ban esett le a tantusz, hogy valódi áldozatok fotói vannak benne. A fejedben lévő öngyilkosságkép pedig az elmúlás biztonsággal történő felvállalását jelenti.
– Vagy az életed értékével való szembesülést. Építesz egy idearendszert. De amikor nem tudod elérni, az illúzióid is elfogytak, a homokóra kifelé kezd folyni.
– A Pre-actio-ban egy kultuszt látunk, az egyén szerepének fölértékelését, ott szentséggé válik a halál.
– Ott a dicsőséges halál, azért volt fontos, mert nehezen viselem azt a propagandisztikus manipulációt, hogy azonnali ítélethozatallal, önvédelemből vagy bármiből, bárkiből ellenséget kovácsolunk. Az európai gondolkodásról beszélek. Ameddig ez így fog működni, egyszerűen újrateremtjük a konfliktust. .
Gergye Krisztián - Nekem '68
– Az AKKU-ban bemutatott ’nekem ’68!’ című előadásodban (4.) az önmagát az oroszok bevonulása elleni tiltakozásul felgyújtó 17 éves diákra, Bauer Sándorra emlékeztetek, természetesen Moyses Mártonra és Jan Palachra is. Őket eltüntették a történelemből. Direkt kérdés, de idetartozik, művészeket és művészeti irányzatokat is el lehet törölni a föld színéről?
– El lehet.
– A prágai, a budapesti és az erdélyi diák önégetéseinek igazi nemzeti tragédiává kellett volna válnia. E helyett elhallgatták a történteket. Bizonyos történelmi helyzetekben képtelenség a nem beágyazott viszonyt földolgozni.
– Amikor ehhez a 68-as előadáshoz nyúltunk, a fő vonal az volt, hogy ezzel dacoljunk.
– Ami nincs a köztudatban, az nem létezik.
– Amikor előveszem a történetet, és egy adott este 68 ember kap egy fontos dózist erről, akkor életre kel. Épp egy hete találkoztam valakivel, aki meghatározó élményként említette az előadást.
– De hát csak egyszer csináltátok meg a Gergye Krisztiánnal, Imre Zoltánnal.
– Sok biztatást kaptunk, nem mondom, hogy repertoárként, de jól megágyazott állapotban évente néhányszor lehetne játszani. Ezt elvesztettük, ami komoly pazarlás.
– Bőven vannak nem ismételhető, reprodukálhatatlan emlékeink. Legbelül tudjuk, hogy másolhatatlanok.
– Ebben az előadásban elkerülhetetlen volt a visszacsatolás, hiszen egyenként mentek be a nézők a ’játéktérbe’, nem tudták leplezni a reakciójukat és tanúi voltak annak. A nézőt volt, aki az általunk teremtett világból, egy vacsorából elengedte, volt egy attack, a Krisztián jelenléte egy másik térben, és volt, aki visszahozta őt közénk, a vacsorára. Ott nem lehetett kamuzni, mindenhol figyelték. Természetesen, nem tudtunk felkészülni arra, hogy ott, a Krisztiánnál pontosan mi történik.
– Az is áldozat, hogy lemondasz arról, hogy újra létrehozd az előadást?
– Nem, ez egy baleset. Ezenfelül nem adnám lejjebb a szituációt, minimum abban a térszerkezetben, abban a minőségben kell megszületnie újra, ahogy akkor, ott létrehoztuk.
fotó: Mátyás Attila
– Mi az a legfőbb áldozat, amit meghoznál azért, hogy az a koncepció, létforma, amit te művészetnek nevezel, létrejöjjön?
– Én minden áldozatot meghozok, ami nem elvonás a fiamtól. Én már nem akarok többet semmiből, csak azt a létformát, amit ennyi évvel megteremtettem, szeretném megőrizni. A fejlesztés már csak felé történik.
– A halál káosz vagy rend?
– Számomra mindenképpen rend.
Gyimesi Ágnes Andrea
Jegyzetek:
1. Százados László kritikája a Balkon művészeti folyóiratban: http://balkon.c3.hu/balkon_2002_1_2/14szazados.html
2.Demcsák Katalin kritikája az ellenfeny.hu-n: http://ellenfeny.szinhaz.org/archivum/2007per4/html/arvai.htm
3. Halál-Tours Trilógia...a Vég kooperációja! /2008., Trafó Kortárs Művészetek Háza
Három és fél órányi színházi körutazás - csoportosan, idegenvezetővel! Árvai György három részből álló sorozata egy este alatt, különböző helyszíneken elevenedett meg. Az art-túra a Trafóban kezdődött a 62 nap című előadással, majd az Angyaltár 2.0 került sorra, végül az este a MU színházban a Pre-actióval zárult.
4. Mestyán Ádám kritikája a revizoronline.hu-n:
http://www.revizoronline.hu/hu/cikk/1097/arvai-gyorgy-es-a-termeszetes-veszek-kollektiva-nekem-68-akku
Tovább
